13. Transzbükki Átkelés - 9. Erőss Zsolt Emléktúra

2023.01.28. 09:30 - 17:00

1
13. Transzbükki Átkelés - 9. Erőss Zsolt Emléktúra

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2023. január 28-án tizenharmadik alkalommal rendezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, 20 km-es terepi tanulmányútját, ezúttal Bélapátfalva és Felsőtárkány között átszelve a Bükköt. Hagyományos, egész napos szakvezetéses túránkon néhány szabadon nem látogatható, fokozottan védett területet is útba ejtünk, ahol a természetvédelem munkatársai mutatják be a Bükki Nemzeti Park természeti és kulturális értékeit, a természetvédelmi kezelés érdekes tevékenységeit.

A programot már számos különböző útvonalon teljesítettük, amely útvonalak logisztikai okokból időnként ismétlődnek, miközben törekszünk arra, hogy minden alkalommal valami újdonság is várja a visszajáró résztvevőket. Ez alkalommal egy korábban még nem járt környéket mutatunk be, az ikonikus Bél-kő felhagyott mészkőbányáján keresztül jutunk fel a hegység csúcsrégiójába, ahol frissítőpont vár ránk forró teával, kávéval, némi harapnivalóval. A Bél-kő-nyaknál tiszta időben csodálatos panoráma tárul elénk nyugati és északi irányba, sok esetben a Tátráig is ellátni. Innen egy másik kilátópontra megyünk tovább, ahol pedig a Kövek vonulata és a tőle délre eső terület széles panorámája fogad bennünket, majd egy fokozottan védett erdőrészlet következik az Angyalszárny izgalmas sziklaformáival. Megkezdjük ereszkedésünket a Déli-Bükkben, a Gyetra-völgyben megkeressük a Gyetra-kunyhót és végül a Pes-kő-völgyben jutunk le Felsőtárkányig.



Sötétedés körül érkezünk meg a BNPI Nyugati Kapu Látogatóközpontjába, ahol az Erőss Zsolt tiszteletére állított kopjafánál megemlékezést tartunk a neves hegymászóról, aki társával, Kiss Péterrel a Himalájában a Kancsendzönga megmászása közben életét vesztette. Erőss Zsolt 2013-ban a transzbükki átkelés tiszteletbeli túravezetője volt.

A megemlékezést követően az „átkelőket” meleg vacsorával fogadjuk a látogatóközpontban Rázsi András szakács-műsorvezető-meteorológus-fizikatanár közreműködésével.

Nehéz túra, remélhetőleg havas terepen, a 20 kilométeres táv megtétele közben 700 méternyi szintkülönbség leküzdésével. Az átkelés során nem csak jelzett turistaúton, időnként extrém (meredek sziklás, saras) terepen is közlekedünk, ezért túratapasztalat, jó erőnlét és megfelelő túraöltözet szükséges! A részvétel saját felelősségre történik, amelyről a résztvevők indulás előtt nyilatkoznak.

Találkozó: 2023. január 28-án (szombaton) Bélapátfalván, az Apátság épülete alatti parkolóban (https://goo.gl/maps/3YTQDUDBYDE35YpB9), 9:30-kor. Az egri buszpályaudvarról 8:10-kor indul helyi járat (Ózd felé) Bélapátfalva központjába, amelyet javaslunk igénybe venni. Zsúfoltság esetén, vagy a Budapest felől érkezőknek megoldást jelent még a 8:30-kor induló távolsági busz, amely szintén megáll a központban. Innen negyed órás sétával lehet kijutni a találkozóhelyre.

Visszajutás: Felsőtárkányból Eger felé óránként indulnak buszok, ahonnan Bélapátfalvára is könnyen vissza lehet jutni hasonló módon.

Részvételi díj: 6500 Ft/fő

Jelentkezés: A részvételi díj befizetésével, kizárólag az alább megjelenő online regisztrációs felület segítségével, egyénileg. A létszámkorlát 50 fő, a betöltése a befizetés sorrendjében történik.

Az időjárási körülményekhez igazodva az útvonal módosítására lehet szükség. Indulás előtt a regisztráltakat e-mailben tájékoztatjuk a további részletekről.

Péntek István
természetvédelmi őr
2023.01.28. 09:30 - 17:00

Vásárolja meg jegyét online!

2023.01.28. 09:30 - 17:00 13. Transzbükki Átkelés - 9. Erőss Zsolt Emléktúra
Transzbükki Átkelés túrajegy
9 900 Ft/fő
Betelt

Kapcsolódó

2023/1 5. Butterfly studies

2023/1 5. Butterfly studies

2023.07.10. 15:54
Am heutigen Tage durfte ich zwei Ranger und einen aus Deutschland angereisten Forscher (juhuu) in ein Waldstück nahe Kerecsend begleiten. Der Forscher wollte die gefährdete Schmetterlingsart Maivogel (Euphydryas maturna) (Wikipedia-Link für die Interessierten: https://de.wikipedia.org/wiki/Maivogel ;) ) untersuchen, bzw. besser gesagt deren Raupen und Lebensraum.Der Maivogel kommt natürlicherweise in Ost- und Mitteleuropa vor, jedoch nur sehr lokal und die Populationen liegen weit verstreut. Leider ist er, wie so viele Arten, stark vom Aussterben bedroht (unter anderem aufgrund von Lebensraumverlust durch Forstwirtschaft und dem Einsatz von Insektiziden). In Deutschland gibt es beispielsweise nur noch vier verschiedene Populationen. In Ungarn gibt es noch eine etwas weitere Verbreitung (bei der letzten Zählung wurden etwa zwanzig Individuen festgestellt), unter anderem auf dem Gebiet des Bükk Nationalpark Direktorats in der Nähe der Kleinstadt Kerecsend. Aus diesem Grund ist der Forscher extra aus Deutschland angereist, um sich hier ein Bild der Lebensräume zu machen.Wir machten uns also auf die Suche nach den Raupen des Maivogels, welche für gewöhnlich an Eschen und Ligustern zu finden sind. Leider hat das Wetter mal wieder nicht mitgespielt (warum schneit es im April L ??) und die Raupen haben sich alle verkrochen, sodass nicht einmal der speziell darauf trainierte Artenspürhund die Raupen finden konnte.Alles in allem war es jedoch ein interessanter (wenn auch seeehr kalter) Nachmittag, bei dem ich wieder etwas Neues gelernt habe.Zum Abschluss haben wir uns noch bei einem Kaffee aufgewärmt und dann war es Zeit für den Feierabend!
Tovább olvasom
2022/1. - 7. Visitors from Kiskunság National Park

2022/1. - 7. Visitors from Kiskunság National Park

2022.08.23. 15:48
Besucher aus dem Kiskunság Nationalpark [13.06.2022-19.06.2022]Am Montag, den 13. Juni kamen Lara und Jakob dann mit nach Eger, um ein bisschen was vom Bükk Nationalpark zu sehen. Am ersten Tag bestiegen wir einen kleinen Aussichtspunkt in Szarvaskő und besichtigten das Western Gate Besucherzentrum.Dienstag unternahmen wir eine kleine Wanderung direkt vom Direktorat aus und am Mittwoch zum Tar-kő Aussichtspunkt. Auch für Marie und mich war dies einer der beeindruckendsten Orte, die wir im Bükk gesehen haben. Danach besichtigten wir gemeinsam mit einem Ranger das Plateau und er erklärte uns einiges über die vorkommenden Pflanzen und einen Schmetterling, der weltweit nur in einem sehr kleinen Umkreis auf dem Plateau zu finden ist. Anschließend fuhren wir zu einem sogenannten „Virgin Forest“, einem Wald, der weder von der Forstwirtschaft genutzt werden darf noch von Wanderern betreten. Somit soll der Wald sich ohne jeglichen Einfluss des Menschen entwickeln. Am Donnerstag fand eine Art Evaluation des Observatoriums und umliegender Attraktionen statt. Wir halfen bei der Vor- und Nachbereitung und nahmen an den Führungen teil. Am letzten Tag des Austausches besichtigten wir in Lillafüred die Szent István-Höhle und die Annahöhle. Bei der Szent István-Höhle handelt es sich um eine Tropfsteinhöhle, in der ein bestimmtes Klima herrscht, welches besonders gut für die Gesundheit sein soll. Deshalb ist ein bestimmter Bereich der Höhle für Touristen gesperrt. Hier haben Leute mit verschiedenen Krankheiten die Möglichkeit sich, mit Schlafsack oder Decke, für ca. drei Stunden täglich hinzulegen, um die Heilungsprozesse im Körper zu unterstützen.Nach diesen zwei gemeinsamen Wochen war der Austausch vorbei. In der Zeit konnten wir alle einiges über sowohl den anderen als auch den eigenen Nationalpark lernen.
Tovább olvasom