A Harkály Házban idén is megemlékeztünk a Vizes élőhelyek napjáról, mert bár a Mátrai Tájegységben nem találhatunk a Ramsari Egyezményben meghatározott feltételeknek megfelelő vizes élőhelyet, érdemes beszélnünk arról, hogy ezek a területek bárhol a Földön rendkívül érzékenyek, számuk az elmúlt évtizedekben az emberi beavatkozások következtében nagymértékben csökkent, így fokozott figyelemmel kell gondoskodnunk megőrzésükről, kedvező természeti állapotuk fenntartásáról.
Február 3-án, szombaton 11 órára vártuk a téma iránt érdeklődőket egy, a jeles napról és a vizes élőhelyekről szóló előadással, ezt követően megtekinthettek egy kisfilmet, amely bemutatja a Mátra kisvizes élőhelyeit, azok jelentőségét, az ezeket veszélyeztető hatásokat és egy 2021-es projektet, amelynek során a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai vezetésével 189 kisvizes élőhelyet hoztak létre a tájegységben. A látogatóknak lehetősége volt makettek segítségével megismerkedni a kisvizes élőhelyek jelentős lakóival, a kétéltűekkel és néhány hüllővel.
A gyerekeket korosztályoknak megfelelően játékos ismeretterjesztő feladatokkal vártuk. A legkisebbek mocsarat színeztek, a nagyobbak megismerkedtek a különböző béka- és gőtefajokkal és a foltos szalamandrával, majd kétéltű-memóriakártyákkal, fajfelismeréssel, élőhelyismereti feladattal tehették próbára tudásukat. Készítettünk kétéltű-védő jelvényt, amit hazavihettek, hogy emlékeztesse őket ezen állatok és élőhelyük védelmének fontosságára.