Hát, így vagyunk. Kiszáradt a Tarna. Megint.
Az a Tarna, amelyik régiónk egyik legfontosabb vízfolyása. Amelyik Cered térségében ered és Jászjákóhalmánál torkollik a Zagyvába, közben pedig 105 km hosszú utat jár be a dombvidéktől a síkvidékig.
Az a Tarna, amelyiknek vízgyűjtő területe 2116 km2, vízhozama 0,06 m3/s és 130 m3/s között változik, közepes torkolati vízhozama pedig 4 m3/s (volt). Az a Tarna, amelyik a kutatások szerint 41 halfaj otthona, amelyek közül 12 halfaj védett, egy pedig fokozottan védett. Olyan ikonikus áramláskedvelő halak élőhelye, mint a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus), a kövicsík (Barbatula barbatula), a halványfoltú küllő (Romanogobio vladykovi), a selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser), vagy éppen a magyar bucó (Zingel zingel), és olyan állóvízkedvelő ritkaságok lelőhelye, mint a kurta baing (Leucaspius delineatus), vagy a réticsík (Misgurnus fossilis).
És még ez a vízfolyásunk is kiszáradt, immár második alkalommal az elmúlt 5 év alatt. Nemcsak Kápolnánál, hanem – többek között – Verpelétnél és Szajlánál is: síkvidéken és dombvidéken egyaránt. A mederben a néhány természetes medencén kívül csak ott van még némi víz, ahol az árvízi védekezés érdekében elbontott hódgátak megmaradt torzói még egy-egy pocsolyát őriznek. Ezen a néhány liter vízen osztozik a Tarna élővilága és a térség vadállománya. Semmi nyüzsgés, semmi csobogás – az állatok néma segélykiáltását az utolsó vízcseppekkel együtt beissza a szomjas meder.
Tarna kápolnai szakasza
Egy pillanatra azért álljunk meg és ízlelgessük ezt a kifejezést: árvízi védekezés. Árvíz. A természet lüktető pulzusa, ami vízzel, termékeny üledékekkel és tápanyagokkal látja el a vízfolyások menti területeket. Ezt a lüktetést, ezt az életet vettük el a vízfolyásoktól, amikor gátak és depóniák közé szorítottuk, megzaboláztuk és igába hajtottuk őket. Némi földterület és néhány rossz helyre épült ingatlan védelme érdekében amputáltuk a vízfolyásokat az árterüktől, hogy az egyéni érdek felülírja a társadalmi érdeket. A műtét sikerült, de a beteg meghalt. Inkább félünk az árvíz lehetőségétől, mint az ökológiai, humán és gazdasági katasztrófát okozó biztos kiszáradástól.
Tarna siroki szakasza
Az utóbbi hetek, hónapok még azok figyelmét is ráirányították állóvizeinkre, vízfolyásainkra, akik eddig nem foglalkoztak velük. Időjárásunk szélsőségessége egyre kézzelfoghatóbbá válik – elég az elmúlt időszak súlyosan aszályos éveire gondolni, itt sorjáznak szépen: 2022, 2024, 2025, 2026...
A probléma nem helyi, hanem országos szintű. Kis és közepes méretű vízfolyásainknak ma már legalább az egyharmada időszakos jellegű, vagyis az év egy (hosszabb-rövidebb) szakaszában kiszárad. Sőt, egyes években akár a kisvízfolyások kétharmada is, miközben néhány éve az időszakos kiszáradás a patakoknak még csupán az egy tizedét érintette! Ez a növekedés már önmagában is jelzi a helyzet súlyosságát, azonban a kiszáradás ideje és a szárazság hossza is fontos információ. Szakirodalmi adatok alapján megállapítható, hogy vízfolyásaink életében, még az olyan közepes méretű vízfolyás esetében is, mint a Tarna, a kiszáradás kezdete hetekkel, hónapokkal korábbra tolódhat (sokszor már nyár elején száraz a meder), a mederszárazság időtartama pedig egy-két hétről akár kettő-négy hónapra is növekedhet. Sőt, akár fél évre is!
Bár hazánk csapadékosabb területeinek számítanak, napjainkra már a Bükk és a Mátra is olyan mértékű csapadékhiánnyal küzdenek, amivel vízfolyásaik már nem tudnak megbirkózni. Sorra száradnak ki Igazgatóságunk hegy- és dombvidéki patakjai: a Tarna, a Kövicses-patak, a Laskó és az Eger-patak felső szakasza, a Csernely-patak, a Harica, a Kulcsárvölgyi-patak...
A kiszáradással azonban nemcsak a víz tűnik el a mederből, hanem az élet is. Nemcsak egy-egy vízfolyás tűnik el elszigetelten, hanem teljes vízrendszerek száradnak ki, így az eltűnő életnek már akkor sincs honnan visszatelepülnie a vízfolyásokba, ha a száraz medrek a későbbiekben esetleg ismét vízzel telnek meg. Az életközösség felbomlik – a ritkább fajok eltűnnek, akár véglegesen is, helyüket a gyakoribb, közönséges fajok, vagy éppen az idegenhonos fajok veszik át. Amíg az egyes fajok speciális szerepét a közösség tagjai ellátják, csak a szakavatott szemek veszik észtre a változást. Az aprózók továbbra is feldarabolják a vízbe hulló leveleket, az algafogyasztók továbbra is megtisztítják a felszíneket, a ragadozók pedig továbbra is teszik a dolgukat és kordában tartják a prédaállományt. A gond ott kezdődik, mikor egyes ökológiai szerepeket már nem tud betölteni a közösség. Olyan ez, mint amikor a színművész legenda eltűnik, de a helyét egy B kategóriás kolléga még át tudja venni – az a plusz ugyan elvész, amit egy ikon hozzátesz a szerephez, de egy jó iparos még lehozza a szerepet. Csak hát később ez a színész is lekerül a színpadról, míg végül a szereplők mind elfogynak.
Ahogy az elmúlt évtizedekben a vízre tekintettünk, végérvényesen idejétmúlttá vált. Egy ritka kincsre többé nem tekinthetünk úgy, mint pazarolható erőforrásra. A vízzel való bánásmódnak a jogalkotásban és a gazdálkodásban is tükröznie KELL azt az értéket, amit képvisel a természet és az ember számára egyaránt. Szembe kell nézni az egyre tornyosuló problémákkal, változni, változtatni kell, mert az az út, amin eddig jártunk, nagyon jól látjuk, hogy hová vezetett.
A felszíni vízfolyások által szállított vízmennyiség több mint fele (világviszonylatban 59±7%) felszín alatti vizekből származik. Patakjaink, folyóink kiszáradása azt is jelzi, hogy vészesen megcsappantak felszín alatti vízkészleteink.
A magyarországi települések ivóvízellátásának körülbelül 95%-a származik felszín alatti vizekből – parti szűrésű vizekből, rétegvizekből, vagy karsztvizekből, amelyeknek a pótlódási ideje igen eltérő. Míg a parti szűrésű vizek pótlódása napokban, hetekben, addig a talajvizek pótlódása hónapokban, években mérhető. A karsztvizek stabil pótlódása akár évtizedeket is igénybe vehet.
Törekednünk kell tehát a csapadékvizek helyben tartására azok elvezetése helyett, és újra meg kell találnunk a víz helyét a természetben. Ez nem csupán egy zöld cél, ez mindannyiunk közös érdeke, különben mi is a Tarna sorsára jutunk.
