Nagy sikerrel zárult a Madarak és Fák napja alkalmából tartott programsorozatunk 2024.05.17. 12:20

A Bábakalács Természetiskolában május 9-én vártuk a Madarak és Fák napjára regisztrált iskolai csoportokat. A három foglalkozásból álló programunkra összesen 110 tanuló jelentkezett.

Az egri madármentő állomás lakóit Kelemen Tamás mutatta be, a madárgyűrűzés során a környék énekesmadarairól és a gyűrűzés természetvédelmi vonatkozásairól mesélt Bodzás János természetvédelmi őr, a Kő-közi tanösvényen a gyertyános-tölgyes erdő fáival, cserjéivel, a holtfák jelentőségével ismerkedtek a gyerekek.

Lassan hagyomány a hagyományban, hogy a jeles napon, azaz május 10-én az egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium vendégei vagyunk, ahol az alsó tagozat nyolc osztálya (240 fő) számára megrendezett Madarak és Fák napi vetélkedőn szerepelünk. Idén három állomáson találkozhattak velünk a felnémeti tanulók: a madárgyűrűzés mellett az év fájáról, a bükkről, valamint az év emlőséről, a vadmacskáról tartottunk játékos foglalkozást az iskola parkjában.

A hét zárásaként, május 11-én részt vettünk az MME 50 ünnepi sorozat keretében "Szeretjük a madarakat" címmel megrendezett természetismereti fesztiválon. A gödöllői Királyi Kastély- és Park gyönyörű helyszínül szolgált a családi napnak, mely kiegészült az Év Fajai Fesztivállal, Madarak és Fák Napja programokkal, a nemzeti park igazgatóságok és az MME partnereinek bemutatkozásával. A színvonalas, sokszínű program rengeteg látogatót csábított ki a rendezvényre, így aztán szusszanásnyi időnk sem maradt a foglalkozások között, folyamatosan érkeztek a családok a standunkhoz. Mi ezt egy cseppet sem bántuk, sőt, környezeti nevelőként örömmel töltött el, hogy gyerekek és szülők egyaránt lelkesen vetették bele magukat a természetismereti feladványok megoldásába.


Kapcsolódó

2022/1. - 7. Visitors from Kiskunság National Park

2022/1. - 7. Visitors from Kiskunság National Park

2022.08.23. 15:48
Besucher aus dem Kiskunság Nationalpark [13.06.2022-19.06.2022]Am Montag, den 13. Juni kamen Lara und Jakob dann mit nach Eger, um ein bisschen was vom Bükk Nationalpark zu sehen. Am ersten Tag bestiegen wir einen kleinen Aussichtspunkt in Szarvaskő und besichtigten das Western Gate Besucherzentrum.Dienstag unternahmen wir eine kleine Wanderung direkt vom Direktorat aus und am Mittwoch zum Tar-kő Aussichtspunkt. Auch für Marie und mich war dies einer der beeindruckendsten Orte, die wir im Bükk gesehen haben. Danach besichtigten wir gemeinsam mit einem Ranger das Plateau und er erklärte uns einiges über die vorkommenden Pflanzen und einen Schmetterling, der weltweit nur in einem sehr kleinen Umkreis auf dem Plateau zu finden ist. Anschließend fuhren wir zu einem sogenannten „Virgin Forest“, einem Wald, der weder von der Forstwirtschaft genutzt werden darf noch von Wanderern betreten. Somit soll der Wald sich ohne jeglichen Einfluss des Menschen entwickeln. Am Donnerstag fand eine Art Evaluation des Observatoriums und umliegender Attraktionen statt. Wir halfen bei der Vor- und Nachbereitung und nahmen an den Führungen teil. Am letzten Tag des Austausches besichtigten wir in Lillafüred die Szent István-Höhle und die Annahöhle. Bei der Szent István-Höhle handelt es sich um eine Tropfsteinhöhle, in der ein bestimmtes Klima herrscht, welches besonders gut für die Gesundheit sein soll. Deshalb ist ein bestimmter Bereich der Höhle für Touristen gesperrt. Hier haben Leute mit verschiedenen Krankheiten die Möglichkeit sich, mit Schlafsack oder Decke, für ca. drei Stunden täglich hinzulegen, um die Heilungsprozesse im Körper zu unterstützen.Nach diesen zwei gemeinsamen Wochen war der Austausch vorbei. In der Zeit konnten wir alle einiges über sowohl den anderen als auch den eigenen Nationalpark lernen.
Tovább olvasom