Megújul a tanösvény és kilátó is épül a Bél-kőn 2025.12.17. 10:01

Százmillió forint támogatást nyert a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a KEHOP Plusz program keretein belül a Bél-kői tanösvény felső bányaudvart érintő szakaszának kiépítésére, a cserépváraljai gabonahombárok állagmegóvására és a bükki panorámaúton, a Rejteki Kutatóháznál mini geopark létrehozására. A projekt nyitórendezvényét 2025. december 16-án Bélapátfalván tartották.

– A Széchényi Terv Plusz program keretében elnyert projektjeink fő célja a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén fellelhető védett fajok, élőhelyek megőrzése, de ez a ma bemutatott pályázatunk egy kicsit más, főleg ökoturisztikai tevékenységeket foglal magába – fejtette ki köszöntőjében Rónai Kálmánné igazgató. – Ebben szerepel tanösvény építés a Bél-kőn, gabonatároló hombárok állagmegóvása Cserépváralján, valamint egy mini geopark létesítése Rejteken. Mindegyik fejlesztéssel azt szeretnénk elérni, hogy az ide érkező turistáknak a megfelelő útvonalat kínáljunk, mindezt az itt található természeti értékek védelme érdekében. A bükki panorámaút mentén található Rejteki Kutatóház előtt szeretnénk kialakítani egy mini geoparkot: a projektből a térrendezés, a makettek létrehozásában a Bükk-vidék Geopark önkormányzatai működnek közre – részletezte a terveket az BNPI igazgatója.

Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára elmondta: a hazai nemzetipark-igazgatóságoknál a KEHOP Plusz Programban mintegy 60 projekt indul 42 milliárd forint értékben. A legtöbb tevékenység élőhely-rekonstrukció, aztán foglalkoznak az állattartási infrastruktúra fejlesztésével, majd az ökoturizmus és a természetvédelmi őrszolgálat a következő szelet, amire fordíthatnak forrásokat.

– A BNPI-nek összesen 9 projektje indul a KEHOP Pluszban, 3,3 milliárd forint értékben. A Bél-kő rendkívül gazdag botanikai értékekben, ezért fontos, hogy elkülönítsük azokat a területeket, ahová turistákat engedünk, de azokat is, amelyeket meg kell védeni tőlük. A projekt másik fókusza a Cserépváralján gabonatárolásra alkalmas, tufába vájt hombárok, amelyek a végvári időszakokban igen fontos szerepet töltöttek be a térségben. A mini geopark létrejöttével pedig abban bízunk, hogy aki majd ezt felkeresi, tovább is megy, hogy az ott látható értékeket teljes valójukban is láthassa a geopark településein – közölte az államtitkár, aki hozzátette: mindezt a sok feladatot persze csak a kollégák munkájával, elkötelezettségével lehetséges létrehozni.

Ferencz Péter, Bélapátfalva polgármestere felidézte: 2004-ben – mikor a Bél-kő bányát természetvédelmi területté nyilvánították – még nem tudták, hogy mi kerekedik majd ki ebből. Mi lesz a sok megszűnő munkahellyel, bányában dolgozó emberrel?

– Húsz év után, azt kell, mondjam, ez jól sikerült. Megmaradt némi ipar, de szemléletváltás után sokan tudtak új irányt venni, és megtalálni számításaikat a településen a természetvédelmi és a turisztikai szektorban. Létrejött egy tanösvény, amit nagyon sokan használnak. Nagyon örülök, hogy ez a fejlesztés, ami most kezdődik, a ciszterci apátság felújításával egy időben történik. Bízunk benne, hogy sok vendéget, látogatót vonzanak majd ezek az attrakciók – zárta köszöntőjét Bélapátfalva vezetője.

Ezek után Varga Orsolya pályázati referens, Csopják Tamás és Kleszó András természetvédelmi őrök szakmai előadások során mutatták be projektet. A Bél-kő a Bükki Nemzeti Park területéhez szervesen kapcsolódó, abba beékelődő országos jelentőségű védett természeti terület. Geológiai jellemzői, változatos földtani formációi élővilágának fajgazdagságát, változatosságát tovább fokozzák. A Bél-kő felszínalaktani sajátossága – a mészkőszirt rendkívül sajátos vegetációs összetétele mellett – az állatközösségek jellegét is alapvetően meghatározza.

A Bél-kő a korábban a területen üzemelő bánya bezárását követően – kiépített úthálózatának, könnyű megközelíthetőségének, szép kilátásának köszönhetően – mind a gyalogos, mind a kerékpáros túrázók számára kiemelt turista célponttá vált. Az ide irányuló jelentős turistaforgalom miatt a területen fellelhető kiemelt botanikai és faunisztikai értékek védelme érdekében tervezik a látogatható terület lehatárolását, a tanösvény fejlesztését.

Cserépvár, Vár-hegy oldalában 12 gabonatároló hombár található, melyek a vár feltárása mellett jelentős kultúrtörténeti értékkel bírnak. Ilyen nagy méretű, kőzetbe vájt gabonatároló vermek (hombárok) máshol nem nagyon ismertek. A hombárok szervesen illeszkednek a Bükkaljai kőkultúra megőrzendő és bemutatandó értékei közé, illetve a Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark kapcsán is magas relevanciával bírnak. A hombárok és a közeli barlanglakás igen leromlott állapotúak, jelenlegi állapotukban nem méltóak bemutatásra, ezért 10 hombár és 1 barlanglakás természetvédelmi fejlesztését, állagmegóvását, bemutathatóságát tűzte ki célul a BNPI.

A hombárok történetéről a nyitórendezvényen dr. Szörényi Gábor András, a Herman Ottó Múzeum régészeti igazgatóhelyettese mesélt a résztvevőknek. Mint kiderült, már Tinódi Lantos Sebestyén is megénekelte ezeket a gabonatároló vermeket a „Summáját írom…” című énekes-verses krónikában. Cserépváralján kívül hazánkban még a boldogkői és sárospataki várban vannak ilyenek, de közülük a cserépváraljaiak emelkednek ki méretükkel, egyenként 50-100 m3 űrtartalmúak, s több ezer fő hosszú távú ellátására voltak alkalmasak. Unikalitásuk abban rejlik még, hogy világon csak itt, Cserépváralján és Valenciában látogathatók ilyen vermek. Ennek a projektnek segítségével méltó módon lehet majd bemutatni ezt a helyszínt, a Bükkaljai Kőkultúrát.

A rejteki mini geoparkot a BNPI üzemeltetésében lévő Rejteki Kutatóház területén alakítják majd ki. A területen évente több tábort is szerveznek általános és középiskolás korosztályú diákok számára, ahol természetismereti oktatással egybekötve ismerhetik meg a fiatalok a Bükk növény- és állatvilágát, természeti és geológiai értékeit. A terület elhelyezkedése ideálissá teszi a geopark megismertetését a környékre látogatók számára, hiszen olyan turisztikai desztinációk közelében kerül kialakításra, mint a Szeleta Park Látogatóközpont vagy a Bükki Csillagda.

A nyitórendezvény délutánján az érdeklődők terepi programon is részt vehettek a Bél-kő hegyen mint érintett projekthelyszínen, amely során a BNPI szakemberei a fejlesztésről és a jövőbeli elképzelésekről további tájékoztatást adtak.


Kapcsolódó

2023/1. 7. HUMANITA Kick-off meeting

2023/1. 7. HUMANITA Kick-off meeting

2023.07.10. 16:06
Mitte April durfte der Bükk Nationalpark als Gastgeber für die Auftaktveranstaltung für ein von der EU gefördertes Projekt fungieren. Genauer gesagt, handelt es sich hierbei um ein Interreg CENTRAL EUROPE Projekt namens HUMANITA (= Human-Nature Interactions and Impacts of Tourist Activities on Protected Areas). Das Projekt wird vom European Regional Development Fund gefördert.Das Ziel von HUMANITA ist es touristische Aktivitäten in Schutzgebieten zu überwachen und zu bewerten, sowie Lösungen und Instrumente zusammen mit Touristen und der lokalen Gemeinschaft zu finden, um die negativen Auswirkungen der Menschen auf die Natur, so gering wie möglich zu halten und das Bewusstsein für eine umwelt- und naturfreundliche Lebensweise zu schärfen. Meiner Meinung nach ein sehr wichtiges Thema, daher denke ich, dass die EU-Gelder hier ganz gut aufgehoben sind.Für die Interessierten unter euch:www.bnpi.hu/hu/hir/humanita-nyitomegbeszeles-bukkszentkeresztenwww.interreg-central.eu/projects/humanita www.bnpi.hu/hu/palyazat-2/humanita-hu Für das zweitägige Meeting wurden alle teilnehmenden Partnerorganisationen aus Österreich, der Slowakei, Italien, Kroatien und Ungarn in die Ortschaft Bükkszentkereszt, welches sicht neben dem Gebiet des Bükk Nationalparks befindet, eingeladen. Die Partner bestehen dabei zum Teil aus Universitäten und Forschungseinrichtungen, welche das benötigte Know-how mitbringen und zum anderen Teil aus sogenannten „Pilot Areas", in welchen die erarbeiteten Methoden getestet werden können, sprich Nationalparks und Schutzgebiete.Meine ehrenvolle Aufgabe während dieser zwei Tage bestand darin Protokoll zu führen. Gar keine so leichte Aufgabe, wenn man bedenkt, dass die Tage von früh bis spät mit Programm versehen waren und die Präsentierenden natürlich auch nicht extra langsam sprachen, damit man auch alles notieren konnte (das wäre ja viel zu einfach ;) ). Und das ganze natürlich auch noch auf englisch. Zum Glück gab es genügend Kaffeepausen und ich bekam außerdem Hilfe von unserer slowakischen Partnerorganisation. Für das erste Mal in meinem Leben Protokoll führen, habe ich meine Aufgabe dann doch ganz gut gemeistert (denke ich :D). Um den Kopf nach den Meetings wieder etwas freizubekommen, wurden außerdem noch zwei sehr interessante Ausflüge geplant. Am ersten Tag haben wir abends das Bükk Astronomical Observatory, also die Sternwarte im Nationalpark, besucht, inkl. geführter Tour und einen Blick auf den Sternenhimmel über dem Nationalpark (leider nur vom Planetarium aus, da für das Teleskop leider zu bewölkt war). Der zweite Tag wurde dann noch mit einer Führung in der Anna-Kalktuffsteinhöhle, sowie der St. Stephans-Tropfsteinhöhle in Lillafüred abgeschlossen.Es waren ereignisreiche zwei Meeting-Tage, bei denen ich wieder viel Interessantes mitgenommen und viel Neues lernen durfte!
Tovább olvasom