Madarakról, madáretetésről az óvodásoknak 2024.02.11. 17:04

A természet védelmének fontosságát már egészen kicsi gyermekkorban érdemes hangsúlyozni. Ebben az életkorban a gyermekek még nagyon nyitottak, és bár a mélyebb összefüggések megértése későbbi életszakaszhoz köthető, a természet, az élővilág többszöri megfigyelése megalapozza, hogy a későbbi ismeretek érdeklődő, fogékony fogadtatásra találjanak.

Emiatt kiemelt figyelmet fordítunk az óvodás korcsoport elérésére, igyekszünk minél több programmal felkelteni az érdeklődésüket.

A Harkály Ház 2023. végén téli madáretetés témában programot hirdetett óvodai nagycsoportok számára. A felhívásra szép számmal akadtak jelentkezők, így 2024. január hónapban 8 környékbeli intézménybe látogattunk el.

Meglepődve tapasztaltuk, hogy nagyon jól felkészült közönséggel van dolgunk, szinte valamennyi óvodában éppen mostanában foglalkoztak a madarakkal, a csoportszobákat, folyosókat a gyerekek „madaras” rajzai, kézműves alkotásai díszítették, az udvarokon pedig madáretetők csüngtek a fákról.

A foglalkozások során beszélgettünk a gyerekekkel az évszakok változásáról, a madarak jellemzőiről, táplálkozásuk és vonulásuk kapcsolatáról. Képek segítségével beazonosítottuk a téli madáretetők körül felbukkanó madarakat és azokat is, amelyek közelebbi vagy távolabbi vidékeken töltik a hideg évszakot. Megbeszéltük a téli madáretetés és -itatás szabályait, hogy milyen rendszerességgel, meddig és milyen etetőanyaggal szabad segíteni az etetők vendégeinek.

A talajon mozgó feketerigóknak csemegét készítettünk: a gyerekek almadarabokba apró fekete napraforgómagokat szúrtak, majd azokat elhelyezték az óvoda udvarán található bokrok tövébe, a kertes házban élő gyerekek pedig hazavitték az elkészült finomságot.

A tél hátralévő heteire elláttuk az intézményeket a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által biztosított etetőanyaggal, és megbeszéltük a gyerekekkel, hogy tavasszal ellátogatnak a Harkály Házba, hogy a mi kertünkben élő madarakkal is megismerkedjenek, és a környékbeli erdők lakóit is megfigyelhessék.

Kapcsolódó

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

2023.04.19. 14:15
MareiAn einem Samstagmorgen, dem 22. Oktober 2022, ging es früh los, um an einer ganz besonderen Wanderung teilnehmen zu können. Mit etwa dreißig Personen machten wir uns von Répáshuta zu Fuß auf den Weg zum sogenannten „Virgin-Forest“. Das bedeutet konkret, dass dieser Wald beziehungsweise ein bestimmtes Waldgebiet seit einer Zeitspanne von mehreren hundert Jahren nicht von Menschen berührt wurde. Dieses „nicht-Berühren“ ist natürlich nicht wortwörtlich zu nehmen, sondern meint, dass seit besagter Zeitspanne kein Mensch in das Wachstum und die Entwicklung dieses Waldgebietes eingegriffen hat. Die besondere Bedeutung eines Virgin-Forests liegt nicht nur in der Unberührtheit, sondern auch in der damit einhergehenden hohen Biodiversität. Nicht nur die Pflanzen selbst sind teilweise stark geschützt und selten, sie bieten auch Lebensraum für viele seltene tierische Spezies. Daher darf der Virgin-Forest im Bükk-Nationalpark nur auf speziellen Touren betreten werden, die von Ranger:innen geleitet werden, und ist zudem mit Schildern ausgewiesen sowie eingezäunt.Begleitet haben uns auf dieser Wanderung auch zwei weitere UNESCO-Naturfreiwillige aus dem Kiskunság Nationalpark, die dabei nicht nur den Virgin-Forest, sondern auch die Waldgebiete von Répáshuta, Nagyvisnyó und Felsőtárkány kennenlernen konnten. Besonders eindrucksvoll waren Karstformationen wie die Dolinen und der unterschiedlich geschichtete, für den Bükk charakteristische Kalkstein, auf die uns der Ranger Attila Bartha hinwies. Anschließend ging es für uns noch auf die sogenannte „Jüdische Wiese“. Diese erhielt ihren Namen durch ihren früheren jüdischen Besitzer und die ursprüngliche Nutzung als Marktplatz, auf dem vor allem viele jüdische Personen ihre Produkte angeboten haben. Heute ist diese Wiese ein strenges Naturschutzgebiet, das Besucher:innen auf eigene Faust betreten dürfen. Nach mehreren Stunden spannender Wanderung überraschte uns der Regen glücklicherweise erst auf den letzten Metern.
Tovább olvasom