Hitelesen a barna medvékről: a kihelyezett vadetetőket is rendszeresen felkeresik 2024.12.02. 10:09

Az elmúlt néhány hétben számos hír jelent meg a közösségi médiában, illetve az országos sajtóban a Bükkben előforduló medvékkel kapcsolatban. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén észlelt, fokozottan védett barna medvékről az alábbi tájékoztatást adjuk ki:

Az idén, utoljára májusban készült kameracsapdás felvételeket követően a nyár második felében került kamera elé ismét hitelt érdemlő, azonosítható helyszínen barna medve. A WWF Magyarország Alapítvány kameracsapdája 2024. augusztus 18-án felvételt rögzített a faj kifejlett egyedéről a Bükk-hegység déli részén. Felvétel: https://fb.watch/w8jbEOuQsc/. A nagyragadozót vadászati létesítmények közelében kihelyezett vadkamera fotózta.

A lakossági bejelentésekkel párhuzamosan a barna medve több alkalommal elhaladt már korábban ismert helyszíneken, többek közt a munkatársaink által üzemeltetett kamerák előtt is, augusztus, illetve az őszi hónapok során. (A korábbi felvételek információi az aktuális kameraellenőrzések után váltak számunkra is elérhetővé.)

A nyár második felétől néhány olyan lakossági jelzést is helyszíneltünk, amik során nem sikerült a barna medve jelenlétére utaló nyomokat találnunk (Miskolc, Avasi kilátó), ahol a telepített térfigyelő kamerák sem rögzítették a faj jelenlétét. Néhány esetben a bejelentők sajnos tévesen jelezték medvenyomként más fajok (gímszarvas, borz) által hagyott életnyomokat.

Az ősz folyamán a Bükki Nemzeti Park országosan védett területén kívül is, több helyszínen bukkant fel a faj, így Ipolytarnóc és a Komra-völgyi-víztározó közelében (Ipolytarnóc: Juhász Tamás felvétele, Komra-völgy: Papp Ferenc felvétele), illetve az Észak-Bükk (Kondó/Tardona) területén.

Barna medve Ipolytarnóc környékén, Juhász Tamás (BNPI) felvétele

Barna medve a Komravölgyi-víztározónál, Papp Ferenc (BNPI) felvétele

Ebben az időszakban, még olyan felvételt is megosztottak a faj hazai „rajongói”, ami nem Magyarországon készült – a felvétel sajnos „ceredi medveként” bejárta az országos sajtót. A hasonló, megtévesztésre szolgáló „álhírek” nem kedveznek a faj hazai megítélésnek.

A csapadékosabbra forduló időjárás, majd az ezt követő havazás ismét, több alkalommal eredményezett újabb, medvékkel kapcsolatos megfigyeléseket. A november elején szintén a közösségi médiában közzétett, Felsőhámor – Szeleta – Csókás környékén rögzített medvenyomok kerültek elő (Demeter Zoltán felvétele), amik nagy valószínűség egy egyedtől származtak. Ebben az időszakban egy jól körülhatárolt területen, egy másik helyszínen is rendszeres aktivitás jelentkezett a Dél-Bükkben, ahol egy medve napokig egy szórót látogatott, ahol a kihelyezett takarmányrépát fogyasztotta.

Barna medve friss lábnyoma Demeter Zoltán (BNPI) felvétele

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén 2024. november 19-én az Upponyi-hegység területéről származó, vadgazdálkodói felvétel igazolta a faj jelenlétét. Ebben az időszakban további barna medve egyed(ek) jelenlétét sem lehetett egyértelműen kizárni, azonban csak a tényszerűen igazolható egyidejű megfigyelések, vagy más konkrét információk birtokában lehet több példány előfordulására vonatkozó, határozott kijelentést tenni.

A 2024.november 23-i havazást követően a Bükkben tartózkodó egyed lábnyomai alapján (Illyés Evelin felvétele) a csapadékviszonyoknak megfelelően kirajzolódott egy folytatólagosnak tekinthető csapa a Csókási-forrástól Jávorkút felé, ami a Nagy-mezőig tartott, majd onnan délre fordult. Erről a példányról 2024. november 25-én, az esti órákban Igazgatóságunk egy kameracsapdáján felvétel is készült (Gombkötő Péter felvétele).

A barna medve fenyvesen átvezető csapája - Illyés Evelin (BNPI) felvétele

Genetikai mintavétel medve ürülékből - Szitta Emese felvétele

A Bükkben járó barna medve 2024. 11. 25-én Gombkötő Péter (BNPI) felvétele

Munkatársaink a hóval borított területek aktuális határáig több mint tíz kilométer hosszan követték az egyed útját. A medve csapáját gyakran keresztezték az itt élő farkascsalád lábnyomai is (Gombkötő Péter felvétele).

Gombkötő Péter (BNPI) felvétele

Igazgatóságunk állami források felhasználásával és Interreges pályázati keretből működtetett kamerái a fokozottan védett fajok előfordulásának napi aktivitását, az őket veszélyeztető tényezőket is dokumentálják. A kihelyezett kamerák többek közt a nagyragadozókkal kapcsolatos információk gyűjtését és ezáltal a lakosság hiteles és érdemi tájékoztatását is szolgálják. Ennek ellenére számos eszközünket eltulajdonították és rongálták az elmúlt években, időszakban.

Kameracsapda (BNPI) felvétele

A felvételt közzététel előtt a rendőrséggel megosztottuk, hasonló és egyéb természetvédelmi ügyekben a későbbiekben is együttműködünk.

A nagyragadozók – a hazánkban előforduló barna medve, farkas és a hiúz – egyetlen éjszaka alatt is nagyon nagy területeket képesek bejárni, nagyon távoli helyszíneken (10 km-t is bőven meghaladó távolságban) tudják hátrahagyni nyomaikat. Tehát, ha több szomszédos hegytetőn, gerinceken vagy völgyekben találjuk meg a lábnyomokat, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindenhol más-más, különböző egyed „lakik”. A bükki farkascsalád tagjai is egyetlen éjszaka leforgása alatt képesek átszelni szinte a teljes Bükköt: nyomaik másnap megtalálhatók a Bükk-fennsíkon és akár Eger vagy Miskolc községhatárban egyaránt.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei minden, számukra bejelentett észlelést igyekeznek kivizsgálni, ellenőrizni. A megbízható alapadatok nem csak a faj dokumentált előfordulásának megerősítéséhez és az esetleges konfliktushelyzetek megelőzéséhez szükségesek.

A barna medve bár a nagyragadozók közé tartozik, nagy arányban, mintegy 70-80%-ban növényi eredetű táplálékot fogyaszt (egyes kárpáti barna medvék esetében, az élőhely függvényében a növényi étrend még ezt az arányt is meghaladhatja). Ennek tudható be, hogy a csülkös vad kiegészítő etetésére és csalogatására szolgáló ún. szórókon felkínált szemes kukorica, takarmányrépa, alma és egyéb takarmány a medvék számára könnyen hozzáférhető, „terített asztalt” jelent. A területükön létesített összes szóró helyét pontosan ismerik, azokat sűrűn felkeresik. Természetesen emellett rendszeresen fogyasztanak vadgyümölcsöt, bükk- és tölgymakkot és akár nagy mennyiségben fűféléket. Az egyes növényi táplálékok fogyasztása a kínálat és az élettani szükségletek függvényében határozott szezonalitást mutat. Fehérjeszükségletének egy részét állati eredetű forrásból, jellemzően rovarokból, azok lárváinak, illetve dögök elfogyasztásából fedezi. Táplálékát néha melegvérű állatfajok zsákmányolásával egészíti ki. (Az ember nem táplálékfaja az európai barna medvének.)

A medvével kapcsolatos alapvető viselkedési tanácsok honlapunk nyitó oldalán is elérhetők: https://www.bnpi.hu/hu/hir/viselkedesi-szabalyok-m...

Összeállította: Kleszó András és Gombkötő Péter

Kapcsolódó

5 Ipolytarnóc

5 Ipolytarnóc

2023.04.19. 14:21
Ronja:Das Naturschutz Gebiet Ipolytarnóc wird vom Bükk Nationalpark Direktorat verwaltet, hier durften wir vom 21. bis zum 27. November helfen und lernen. Das Naturschutzgebiet ist eine Fundstätte für eine Vielzahl von Fossilien, wie Haifischzähne, Blattabdrücke, versteinerte Bäume und Tier-Fußabdrücke. In unserer Zeit in Ipolytarnóc durften wir viel über die Geschichte des Naturschutzgebietes erfahren, eine Vulkankatersstrophe vor etwa 20 Millionen Jahren bewahrte die Fauna und Flora im Gebiet. Auf verschiedenen Naturlehrpfaden ist es möglich viel über die Relikte der geologischen Vergangenheit des Naturschutzgebietes zu lernen.Die Zeit in welcher wir in Ipolytarnóc waren liegt in der Nebensaison, weshalb weniger Ökotourismus stattfindet, trotzdem konnten wir bei verschieden Aufgaben helfen. So haben wir nicht nur viel gelernt, sondern beim Laub fegen, Zaun reparieren und Häcke schneiden geholfen. Beim Laubfegen in Ipolytarnóc haben wir einige der Arbeiter:Innen kennen lernen dürfen, von welchen wir etwas über die Pflanzen und die Vergangenheit des Naturschutzgebietes lernen konnten. Aber auch das Häcke schneiden und Zaun reparieren war eine spannende Erfahrung, bei der wir einiges lernen konnten. Weiterhin haben wir viele Lehrpfade besichtigt und viele Fossilien anschauen dürfen, Imre welcher in Ipolytarnóc arbeitet hat uns die verschiedenen Teile des Besucherzentrums gezeigt und so konnten wir beispielsweise den versteinerten Baum betrachten, welcher auf dem Foto zu sehen ist. Durch die Kiefer mit einem Durchmesser von acht Metern und einer Länge von fast hundert Metern, wurde das Naturschutz gebiet bekannt. In dem Besucherzentrum gibt es viele interaktive Möglichkeiten für die großen und kleinen Besucher die Geschichte des Naturschutzgebietes kennenzulernen. Es gibt beispielsweise ein 4D Kino über die Tiere, welche früher in der Region gelebt haben und eine spannende Ausstellung mit verschiedenen Fossilien.
Tovább olvasom