Európai Hulladékcsökkentési Hét - Harc az ételpazarlás ellen 2024.11.26. 09:30

Igazgatóságunk az idei évben is csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Héthez, melyen minden évben más és más fontos témát emel ki a programot meghirdető szervezet. A 2009 óta létező kezdeményezéshez magánemberek, cégek, iskolák és állami szervek is kapcsolódhatnak, akik az adott témával kapcsolatban dolgozhatnak ki akciókat, vagy adhatnak ötleteket az éppen fókuszba állított hulladékfajta csökkentésére.

Az idén az élelmiszerpazarlás volt a téma, melynek frappáns mottója: „Az ételpazarlás ideje lejárt, ízleld meg a fenntarthatóságot!”

Ennek a kihívásnak eleget téve Igazgatóságunk idén ismét bekapcsolódott a kampányba, melyen ingyenes foglalkozásokat hirdettünk Heves vármegyei iskolásoknak.

Az élelmiszer-pazarlás az egész világon létező probléma. A fejlett országokban ugyan máshol van a fókusz és főleg a háztartások esetében jelentkezik sok élelmiszer-hulladék, míg a fejlődő világban inkább a termelésnél és a feldolgozásnál keletkezik nagy mennyiség ebből a hulladékfajtából. Például csak az Európai Unióban több mint 59,2 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, de a világot nézve a megtermelt élelmiszernek 17%-a élelmiszer-hulladékként végzi.

És hogy miért is probléma ez? Egyrészt a világon becslések szerint 700-800 millió ember éhezik, másrészt a hulladék keletkezésekor rengeteg befektetett energia, nyersanyag elveszik, és - nem utolsósorban - az élelmiszer előállítása során kibocsájtott üvegházhatást okozó gázok is a klímánkat melegítik, amivel a termőföldjeinket is károsítjuk.

Mivel itt Európában a háztartásokban keletkezik a legtöbb élelmiszer-hulladék, így nem mindegy, hogy a lakosság, hogyan áll ehhez a kérdéshez és milyen megoldási lehetőséggel él.

Ennek egyik legjobb módja, ha már a vásárlásokkor minél jobban figyelünk, hogy mennyit vásárolunk, és hogyan tároljuk a megvett élelmiszereket.

Azt gondoljuk, hogy a gyerekeken keresztül tudjuk jól elérni a háztartásokat, családokat, ahol sokat lehet tenni az ételpazarlás ellen.

A 2024. november 16-24. közti időszakra meghirdetett, tanórai keretek között megtartott foglakozásokra 4 iskola jelentkezett, így 12 osztállyal és közel 300 diákkal tudtuk megismertetni interaktív programunkat.

A gyerekek aktívan, lelkesen vettek részt a rendhagyó tanórákon. A csoportoknak a megelőzésre és az újrahasznosításra is kellett megoldásokat találni az óra során.

Reméljük, hogy programunk során sok hasznos információval szolgáltunk a diákoknak, és hogy a hétköznapi életben is sikeresen alkalmazzák azokat a lehetőségeket, melyeket a foglalkozás keretein belül említettünk. Továbbá nem titkolt célunk volt, hogy a gyerekeken keresztül a családokat, felnőtteket is elérjük és rávegyük arra, hogy a jó gyakorlatokból valamit építsenek be a mindennapi vásárlási, étkezési, hulladékkezelési szokásukba.

Kapcsolódó

2023/1 6. Eagle’s eggs inventory

2023/1 6. Eagle’s eggs inventory

2023.07.10. 16:00
Um ehrlich zu sein, haben mich Vögel im Allgemeinen noch nie so wirklich interessiert. Aber ich glaube, das liegt daran, da man sie sehr selten aus nächster Nähe zu Gesicht bekommt. Als ich mir die Vogelrettungsstation auf dem Gelände des Direktorats ansehen durfte, wurde mir klar, dass Vögel doch ganz interessant sind, wenn man sich näher mit ihnen beschäftigt!Als ich dann die Gelegenheit bekam, eine Gruppe von Rangern zu begleiten, welche die Adlernester und deren Eierbestand überprüfte, war ich natürlich sofort dabei. Wer möchte es sich schon entgehen lassen einen in freier Wildbahn lebenden Adler aus nächster Nähe zu sehen? Ich jedenfalls nicht.Genauer gesagt handelt es sich bei dieser Art um den Östlichen Kaiseradler (Aquila heliaca) (Für die Interessierten unter euch: https://de.wikipedia.org/wiki/%C3%96stlicher_Kaiseradler). Außerdem gibt es noch eine kleine Population an Seeadlern (Haliaeetus albicilla) in diesem Gebiet.An diesem Tag lag unser Fokus allerdings nur auf den Nestern des Kaiseradlers. Die Aufgabe bestand darin, den Bestand an Eiern in allen Nestern zu überprüfen, zu dokumentieren und anschließend abzuwarten, dass das Weibchen wieder zu ihrem Nest zurückkehrt. Es wurden zwei Gruppen gebildet. Gruppe Nr. 1 hatte die Aufgabe die Eier im Nest zu zählen. Dafür mussten wir (zum Glück) nicht etwa auf den Baum klettern, sondern bedienten uns modernster Technik in Form einer Drohne. Die zweite Gruppe beobachtete aus einer Entfernung von ca. 800 m das Nest per Fernglas und dokumentierte minutengenau, wann das Weibchen das Nest verließ und wann es, nachdem die Drohne wieder weg war, zu ihren Eiern zurückgekehrt war. Das konnte mal nur 15 Minuten dauern, mal mehrere Stunden. Zum Glück war ich in der ersten Gruppe. ;)Im Durchschnitt legen Kaiseradler 1-3 Eier. Bei unseren Nestern waren es meistens drei, also ein ziemlich guter Durchschnitt. Die kommende Kaiseradlergeneration ist somit gesichert. Bis wir die zehn Nester alle abgeklappert hatten, dauerte es eine Weile. Wir fuhren über endlose Felder und durch Niemandsland, wo sich unsere Wege immer wieder mit denen von Fasanen, Feldhasen und Rehen (ich habe noch nie an einem Tag so viele Rehe gesehen) kreuzten. Alles in allem ein sehr interessanter, tierreicher Tag, beendet natürlich mit einem obligatorischem Kaffee.
Tovább olvasom