Együtt a nógrádi erdők védelmében 2025.12.05. 10:09

A Nógrádi Tájegység védett és Natura 2000 területein lévő erdei és erdőssztyepp élőhelyek természetességi állapotának javítására nyert 170 millió forint támogatást a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Széchenyi Terv Plusz program keretében – jelentették be a projekt nyitórendezvényén 2025. december 3-án, szerdán, a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban Salgótarjánban.

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója köszöntőjében kiemelte Nógrád vármegye különleges természeti értékeit, és leszögezte: az Igazgatóság elkötelezett azzal kapcsolatban, hogy ennek a térségnek is magasabb szintre emeljék ismertségét.

– Jelenlegi projektünk során természet-rehabilitációról beszélünk, melynek során a Karancs-Medves, a Kelet-Cserháti Tájvédelmi Körzet, a Tepke, a Bézma, valamint a Karancs Natura 2000 az érintett területek. Tevékenységünk elsősorban erdeink természetességének javítását szolgálja majd, amit inváziós fajok, illetve a vadkárok visszaszorításával kívánunk elérni – részletezte az igazgató, aki felidézte a korábbi pályázati ciklusokat, amelyek során 2007-ben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnak lehetősége nyílt rá, hogy nagyobb léptékű, mintegy 5,4 milliárd forintos európai uniós támogatással, 38 természetvédelmi feladatellátást segítő projektet vigyen véghez működési területén. 2014-ben 26 nyertes pályázattal további 10 milliárd forintból valósulhattak meg környezet- és természetvédelmi fejlesztések. Jelenleg pedig 8, illetve 9 projekt tekintetében 3,1-3,3 milliárd forintot tud felhasználni, kifejezetten természetvédelmi célokra.

A nyitórendezvényen részt vett dr. Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára. Elmondta: a KEHOP (Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program) Plusz projektek segítségével a hazai 10 nemzetipark-igazgatóság területén 100 ezer hektáron javul természeti környezetünk állapota. Az elnyert projektek 2/3-as klasszikus élőhely-rekontstrukció, ahogyan ez is, ezen kívül állattartó telepeknek és gyepkezeléshez szükséges eszközbeszerzés valósul meg, valamint környezeti nevelési tevékenységeinket is támogatja a program.

– A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén, a Nógrádi Tájegységben az erdőkre, erdei élőhelyekre koncentrálunk. Az erdei ökoszisztémák kapcsán van bőven feladatunk: fontos, hogy korban és fajösszetételben is minél vegyesebb képet mutasson az erdőtársulás, az inváziós fajoktól pedig lehetőleg szabadítsuk meg azokat. Több mint 40 helyen lesz beavatkozás a vármegyében. A 170 milliós beruházás során nagyon hasznos feladatokra költik a támogatás összegét – foglalta össze az államtitkár.

A projekt során tervezett tevékenységről a pályázati referens, Kerepesiné Bartos Tímea és a Nógrádi Tájegység tájegységvezetője, Harmos Krisztián tartott előadást. Elhangzott: a célokat inváziós fafajok (fehér akác, bálványfa) visszaszorításával (összesen 45 helyszínen 37,16 hektár erdei és erdős sztyepp élőhelyeken), vadkizáró kerítések létesítésével (összesen 2820 méteres tervezett hosszúságban), valamint az erdőssztyepp élőhelyekben szigetszerűen előforduló fenyves foltok megnyitásával kívánják elérni. A projekt idején végzett beavatkozások a természetes folyamatok megsegítését is szolgálják. A vadhatás helyi csökkentésével, (20x20 méteres) mobil fémoszlopos kerítés létrehozásával az érintett erdők természetes felújulását, illetve (kísérleti jelleggel) egyes, kiemelkedő értékű élőhely foltok, és védett/közösségi jelentőségű növények állományainak regenerálódását kívánják elérni.

A védett természeti területen található, természetszerű élőhelyek mozaikjából álló tömbök állapotának javítása az ökoturisztikai potenciál növelését is szolgálhatja.

Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere úgy fogalmazott: „jókor vagyunk jó helyen.”

– Valóban együtt teszünk valamit, ami meghatározó lehet hosszú távon. Hiszek abban, hogy Salgótarján a fejlesztések segítségével olyan élhető, megyei jogú várossá válhat, ami miatt sokan akarnak majd ellátogatni hozzánk– mondta a polgármester.

– Van mire büszkének lennünk – szögezte le Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője.

– Minden adottságunk megvan ahhoz, hogy az aktív turizmus, az ökoturizmus Mekkája legyen ez a térség, ennek érdekében nagyon sok fejlesztésünk van folyamatban. Régi nagy álmunk, hogy az ún. Enjoy-park projektet előkészítsük, fókuszban a hálózatosodással, amivel végre végérvényesen felhelyezhetjük az ország ökoturisztikai térképére Nógrádot – avatta be a projektnyitó résztvevőit jövőbeni terveikbe Becsó Zsolt.

A nyitórendezvény délutánján az érdeklődők terepi programon is részt vehettek Salgótarjánban, Sámsonházán és Kozárdon mint érintett projekthelyszíneken, amely során a BNPI szakemberei a fejlesztésről és a jövőbeli elképzelésekről további tájékoztatást adtak.

Fotók: Kozma Attila, Pelsőczy Csaba


Kapcsolódó

2022/1. - 9. Tree studies

2022/1. - 9. Tree studies

2022.08.23. 15:57
Baumstudie[28.07.2022]Gemeinsam mit einer ungarischen Studentin haben wir in der letzten Zeit begonnen Bäume auf einer Weide zu tracken und nach einem ausführlichen Katalog zu beurteilen. Im Nationalpark sprechen wir immer von „Veteran Trees“, also besonders alten Bäumen. Bisher kann keiner Abschätzen wie viele es sind, es sind nur recht grobe Angaben von ca. 1000 Bäumen. Jedem Baum ist ein A4 Zettel gewidmet, auf dem erst Daten wie die Koordinaten, der lateinische Name und Maße wie z.B. die Höhe und der Umfang angegeben werden müssen. Für die Ermittlung der Höhe des Baumes wird eine Entfernung von 20m abgemessen. Von dort aus wird mit einem analogen Höhenmesser der Winkel zum Beginn des Stamms und der Winkel zum höchsten Teil der Baumkrone bestimmt. Die beiden Zahlen ergeben gemeinsam die Höhe. Danach kommen 36 Felder in denen unter anderem Angaben über Astlöcher, Kronen- oder Starkastabbrüche, Krankheits- oder Pilzbefall, Moos- und Flechtenvorkommen und Nester, die sich im Baum befinden. Zusätzlich kommen dann noch einmal 15 weitere Felder, wo z.B. nach anderen Bäumen in der direkten Umgebung gefragt wird. Die Aussagen, die wir über die Bäume treffen werden immer mit der Hilfe von für solche Studien angefertigte Kataloge getroffen. So sind in manchen Fällen verschiedene Bilder dargestellt und wir müssen entscheiden, welches dem untersuchten Baum am nächsten kommt. Zusammengefasst ist es eine sehr detaillierte Studie, weshalb wir am ersten Tag auch nur insgesamt 8 Bäume geschafft haben. Mit der Zeit wird man jedoch deutlich routinierter und muss nicht mehr alles erst im Katalog nachschlagen, wodurch die Arbeit deutlich schneller vorangeht. Insgesamt haben wir dennoch nur 60 von den ca. 1000 Bäumen tracken und beurteilen können.
Tovább olvasom