Erdőn, mezőn, vízen is jártak táborozóink 2023.06.26. 14:56

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Környezeti Nevelési Csoportja június 19. és június 23. között negyedik alkalommal tartotta meg „Bikk Betyár” bentlakásos táborát a 12-17 éves korosztály részére. A 21 jelentkező közel fele visszatérő résztvevőnk, páran már a tábor indulása óta – 2020-tól – részt vesznek programunkon.

A „Bikk Betyár” tábor idén is a Bükk természeti értékeire, valamint az aktív természetvédelem helyi problémáira épült. Minden napra jutott egy-egy kiemelt téma, mely köré a foglalkozásainkat terveztük. Első nap minden a rovarokról, azon belül is a beporzókról szólt. Délelőtt a Barát-rétre sétáltunk, ahol fűhálózás, lepkehálózás, rovargyűjtés eredményeként sokféle rovarrend képviselőjét sikerült begyűjteni. A gyűjtött állatokat szabadon engedés előtt mikroszkóp alatt is megvizsgáltuk. Megismerkedtünk a beporzásban szerepet játszó méhekkel, zengőlegyekkel, és megtanultuk felismerni őket. Az idén ültetett, és már virágzó méhlegelőnkhöz táblát festettünk. A napot késő esti lepke- és rovarcsapdázás zárta, ahol az éjjeli lepkék változatosságára csodálkozhattunk rá.

Kedden az aktív természetvédelem feladataival ismertetett meg bennünket Kleszó András, a Kelet-Bükki Tájegység természetvédelmi őre. A Tardi-legelő Természetvédelmi Területet járva megbizonyosodhattunk arról, hogy a szakértelemmel kezelt – megfelelően legeltetett, kaszált – gyep a faji sokszínűség szemet gyönyörködtető színtere lehet. Egymás mellett megtalálhatóak itt a száraz rétre jellemző fajok és egy zsombékos vízi élővilága is. Ebéd után a Mangó-tető kaptárköveihez kaptattunk fel, hogy megpihenve elmélkedjünk vajon kik és miért faragták a rejtélyes fülkéket a Bükkalja szikláiba. Az alkonyat ismét Felsőtárkányban ért minket, a tó mellett denevéreket hálóztunk, Gombkötő Péter zoológiai referens érdekfeszítő történeteit hallgatva.

A harmadik napon a vizes élőhelyek kerültek fókuszba, meglehetősen aktív módon, ugyanis a táborlakók közreműködésével kerti tavat létesítettünk a természetiskola udvarán. Habár a vízinövények telepítésével még nem végeztünk, a munka dandárját, azaz az ásást és a meder kialakítását befejeztük. A kistó mellett egy mezítlábas tanösvényt is kialakítottunk, melyet többek között kaviccsal, tobozzal, homokkal, fakéreggel töltöttünk fel. Délután ellátogatott hozzánk a Vidra Verda, és Csákiné Dobos Laura környezeti nevelő irányításával a Felsőtárkányi-tó élővilágán keresztül ismerkedtünk a vízi makro-gerinctelenekkel.

A csütörtöki nagytúrán a Stimecz-házig kisvonattal, onnan viszont gyalogosan túráztunk fel a Balázs-kő érintésével egészen az Őserdőig. A több évszázada bolygatatlan bükkösben a természetközeli erdők értékeiről Bartha Attila természetvédelmi őr mesélt nekünk. A matuzsálemkorú fákat magunk mögött hagyva, a Kövek vonulata alatt elhaladva kanyarodtunk visszafelé, hogy a pazar kilátás után a Pes-kő völgyén keresztül végül visszaérkezzünk Felsőtárkányba.

A négy nap élményeiről, tapasztalatairól pénteken egy vetélkedő formájában adhattak számot a táborlakók, majd búcsúzás előtt a hét eseményein készült fotókat is megtekintettük.

Találkozzunk 2024-ben is! Tervezett időpont június második felében; jelentkezés, felhívás: 2024 márciusában.

Kapcsolódó

1 Vorstellung / Introduction

1 Vorstellung / Introduction

2023.04.19. 13:59
Ronja:Jó napot! Mein Name ist Ronja Köhler und ich bin 19 Jahre alt. Meine Heimat ist Lübeck eine Stadt im Norden von Deutschland in der Nähe der Ostsee. In meiner Freizeit war ich schon immer gerne in der Natur, an manchen Tagen um meine Gedanken während eines Spazierganges zu ordnen, an anderen um bei Baumpflanz und Müllsammel Aktionen teilzunehmen. Weil die Natur für mich gleichzeitig ein Ort zur Entspannung und ein Ort zum Lernen darstellt, habe ich mich entschieden mich bei Kulturweit für einen Naturfreiwilligendienst zu bewerben. Meine Hoffnung war es gleichzeitig in der Natur zu sein und mehr über die Bio und Geodiversität unserer Erde zu erfahren, außerdem wollte ich gerne etwas zurück geben für all das was wir von der Natur bekommen.Über die Unesco-Komission wurden Marei und ich dann in den Bükk Nationalpark geschickt und so haben wir die einmalige Möglichkeit bekommen ein halbes Jahr in Ungarn zu verbringen. Hier lernen wir nicht nur die Natur auf vielfältige Weise zu betrachten, wir versuchen uns an einer neuen Sprache und dürfen ganz viele neue Menschen kennenlernen, aber auch uns selbst lernen wir von einer neuen Seite kennen. Nach dem halben Jahr hier in Ungarn möchte ich gerne ein weiteres halbes Jahr arbeiten und Reisen. Mich interessiert es sehr verschiedene Länder kennenzulernen, neue Menschen zu treffen und verschiedene Ökosysteme verstehen zu lernen. Nach einem Jahr des Lernen, Reisens und neue Eindrücke sammeln, möchte ich zum Wintersemester diesen Jahres anfangen zu studieren. Momentan interessiere ich mich mich sehr für Soziologie, Psychologie und Politikwissenschaften. In den nachfolgenden Artikeln versuchen wir einen kleinen Einblick in unsere Erfahrungen zu geben und ein paar Eindrücke zu teilen uns ist es sehr wichtig darauf aufmerksam zu machen, dass es sich hier um individuelle Berichte handelt, welche nur unsere subjektive Wahrnehmung wiederspiegeln. Viel Spaß beim Lesen !
Tovább olvasom