35 éve nyilvánították védetté a magyar szöcskeegér hazáját, a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetet! 2024.08.23. 11:46

A múlt század második felére az emberiség nemcsak azt kezdte végre felismerni, hogy a természet mértéktelen kizsákmányolása a fajok és élőhelyek eltűnését okozza, hanem azt is, hogy ez saját maguk számára is végzetes következményekkel járhat. Ezért nemzetközi egyezmények révén, valamint védett területek létrehozásával megpróbálták lassítani, megállítani ezt a folyamatot.

Ennek eredményeképpen – az első természetvédelmi területek után – 1973. január 1-jével megalapították Magyarország első nemzeti parkját is, a Hortobágyi Nemzeti Parkot, majd 1975-ben a Kiskunsági, 1977-ben pedig a Bükki Nemzeti Park következett, azóta pedig további hét nemzeti park megalapításával tízre nőtt ezek száma. De nem „csak” a nemzeti parkok, hanem az annál kisebb kiterjedésű tájvédelmi körzetek és természetvédelmi területek is emelkedő számot mutattak.

1. kép: Napfelkelte a pusztában

Így jutottunk el 1989. augusztus 24-ig, amikor is az előkészítési folyamat lezárulta utána, az akkori Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium a 9/1989. (VIII. 24.) KvM rendelettel kihirdette a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet védettségét! A tájvédelmi körzetet a terület tájképi és kultúrtörténeti értékeinek megóvása, a még háborítatlan sztyepprétek változatos növény- és állatvilágának megőrzése, valamint a természetes pusztai környezetben élő túzok (Otis tarda) fészkelő- és táplálkozóhelyének biztosítása érdekében hozták létre. Nem mellesleg ekkor intézkedtek a szintén a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet és Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet megalapításáról is. A Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzettel egyetemben, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-Borsodi Tájegységébe tartozik.

2. kép: Túzok (Otis tarda), a magyar puszták emblematikus madara

A Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet (röviden BMTK) kezdetben 9168,3 ha területű volt, ami magába foglalta az addig helyi jelentőségű védett területnek számító Tiszabábolnai sziki tölgyest (04/49/TT/85 273 ha) és a Szilpusztai szikes rétet (04/50/TT/85 119 ha) is. 1993-ban a tájvédelmi körzet területét a Környezet- és Területfejlesztési Minisztérium 14/1993. (IV. 7.) KTM rendelete további 8763,9 ha-ral növelte, 2007-ben pedig a védettség fenntartásáról – hiszen a BMTK-t még a rendszerváltás előtti, eltérő jogi környezetben nyilvánították védetté – a 161/2007. (12.27.) KvVM rendelettel rendelkeztek. Így a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet, a törzskönyvi adatai (212/TK/89) alapján jelenleg 18471,1 ha területű, és összesen 9 város és község közigazgatási határát érint. Ezek Ároktő, Gelej, Mezőcsát, Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Szentistván, Tiszabábolna, Tiszadorogma és Tiszakeszi települések. Itt jegyezzük meg: lennének még ötleteink az esetleges bővítéssel kapcsolatban…

3. kép: Fás legelő fátyolos nőszirommal (Iris spuria)

A tájvédelmi körzet két kistáj területén helyezkedik el: az egykor Kis-Hortobágynak is nevezett „pusztai tömbön”, a Borsodi-Mezőségen, valamint a Tisza mentén található Borsodi-ártéren. A tájvédelmi körzet mocsarakkal, fasorokkal, erdőfoltokkal, szántókkal és tanyahelyekkel szabdalt pusztai tömbje Magyarország második legnagyobb egybefüggő védett gyepterülete! Az eltérő arculatú ártéri rész viszont 3 területre osztható: a Tiszadorogma menti ligeterdőkre, valamint a Tiszakeszi- és a Tiszavalki/Tiszabábolnai-morotvákra. A védett terület teljes egésze – a tájvédelmi körzet mivolta mellett – egyben az Országos Ökológiai Hálózat része is. A pusztai rész és a Tiszakeszi-morotva a magterület, míg a többi ártéri rész az ökológiai folyosó övezetbe tartoznak.

4. kép: A Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet

A terület természeti és tájképi értékei nemzetközi viszonylatban is kimagaslóak, amiknek köszönhetően az Európai Unió csatlakozás feltételeként kijelölendő Natura 2000 területek közül több is érinti a BMTK-t. A különleges/kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területek (KTT) közül – amik az adott területekre jellemző ún. közösségi és jelölő élőhelyek és növény, valamint nem-madár állatfajok védelmét hivatottak elősegíteni – közül a HUBN20034 Borsodi-Mezőség KTT a pusztai tömb nagy részével átfed. Az ugyanebbe a kategóriába tartozó HUBN20032 Tiszakeszi-morotva KTT a névadó területet foglalja magába, míg a HUHN20003 Tisza-tó KTT a többi ártéri terület jelentős részét fedi le. A különleges madárvédelmi területek (KMT) – amik nevükhöz hívein a madarak állományait hivatottak megóvni – közé tartozó HUBN10002 Borsodi-sík KMT magába foglalja a BMTK egész pusztai tömbjét, míg a HUHN10002 Hortobágy KMT a tiszadorogmai és tiszabábolnai ártéri területekeire nyúlik rá.

5. kép: Különleges természetmegőrzési Natura 2000 területek (KTT) a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet területén

6. kép: Különleges madárvédelmi Natura 2000 területek (KMT) a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet területén

A Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet jelentőségének részletezésekor mindenképp kiemelendő még, hogy egyedüliként a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területei közül szerepel az „Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekről, különösen, mint a vízimadarak élőhelyéről” - közismertebb nevén Ramsari-egyezmény – listáján! Ez az egyezmény a legrégebbi a természetvédelmi államközi megállapodások közül, és a BMTK 2008-ban, N-1745 azonosító számmal került fel rá.

7. kép: A Nagyház-tanya környéke tavasszal

8. kép: A globálisan veszélyeztetett vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) egyre gyakrabban figyelhető meg a nagy lilik (Anser albifrons) csapatokban a BMTK területén

A terület arculatát évezredeken át a természeti erők alakították, közülük is döntően a hol a területen, hol annak határában kanyargó, medrét folyamatosan változtató két nagy folyó, a Sajó és a Tisza. A felszínt általában a kis esések, mélyedések jellemezték, amelyek így gyakran változhattak annak tükrében, hogy éppen milyen volt a vízjárás. Az ember itteni megtelepedésével, az eddig is dinamikusan változó kinézetű terület, újabb komoly tájátalakító tényezőt kapott. A régészeti kutatások tanúsága szerint a Borsodi-Mezőség a neolitikum időszaka óta, 5300-5500 éve folyamatosan lakott, amit számos régészeti lelőhely, nagyszámú eszközlelet, kunhalom, a Csörsz-árok és a tell típusú építkezés nyomai bizonyítanak. Azt itt élő emberek földműveléssel és állattartással foglalkoztak. A Mezőcsát mellett található Hörcsikes (Hörcsögös)-dűlő egykori preszkíta temetőjében található leletek jelentőségét mutatja, hogy erre a leletanyagra, és vele együtt kultúrára, Mezőcsáti-kultúraként hivatkoznak.

9. kép: Preszkíta lószerszámok Mezőcsátról

10. kép: A Zöldhalom-pusztai aranyszarvas

A nagy folyószabályozások idejéig, a XIX. századig az itt élő embereknek alkalmazkodnia kellett a folyók, ekkor már elsősorban a Tisza vízjárásához. Aztán 1846-ban, a mai Tiszadob területén elkezdődtek a vizek megregulázását célzó munkálatok. Ezek a beavatkozások erre a területre csak igen későn, 1939-ben értek ide, viszont a különböző ár- és belvízmentetési tevékenységek azóta is több lépcsőben folytatódtak, ami a terület szárazodásához vezetett. Erről, és a vízhiány okozta veszélyekről egy korábbi cikkünkben olvashatnak bővebben. Azért óvatosan itt jegyeznénk meg, hogy még ezek mellett az antropogén, a vizes élőhelyekre negatív hatással bíró beavatkozások mellett is Ramsari-területté nyilvánították a BMTK-t. A terület jelentős része jelenleg állami tulajdonban van, a vagyon- és a természetvédelmi kezelője a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, ami földhaszonbérleti szerződések formájában adja ki a helyi gazdáknak. Így egyrészt a természetvédelmi érdekek is jobban tudnak érvényesülni, másrészt pedig a helyben élő gazdálkodóknak is lehetőségük van a területek használatára. A Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet közel 80%-a különleges rendeltetésű vadászterület, ahol a nemzetipark-igazgatóság hivatásos vadászai végzik a vadőri feladatokat, kiemelten figyelve a természeti értékek megóvására.

11. kép: Vizes tavasz a pusztában

Így kijelenthető: a tájvédelmi körzet mai kinézetét már inkább az ember alakította, de még bőven hagyott helyet benne a természetnek is. A hatalmas gyepterületeket már nem a folyók medrei, hanem csatornákba kényszerített vizek és a mocsarak maradékai szabdalják, az egykori és ma még működő tanyákon, valamint a települések mellett szárnyékerdőkkel, fasorokkal és szántókkal. Az ehhez alkalmazkodott élővilág még így is nagyon sokszínű, számos ritka, unikális fajjal. A növénytársulásokat a pusztai részén döntően az idetartozó, lágyszárú fajok uralják, de sajnos már megjelennek a védett gumós macskaherével ( Phlomis tuberosa), réti őszirózsával ( Aster sedifolius) vagy éppen Janka-tarsókával ( Thlaspi jankae) díszített gyepeken a selyemkóró ( Asclepias syriaca ), a bálványfa (Ailanthus altissima), az amerikai kőris ( Fraxinus pennsylvanica) és az „Szarvas-1” energiafű nem szívesen látott foltjai. Az ártéri részeken található nyárasokban és füzesekben egyre inkább dominánssá válnak az Újvilágból érkezett gyalogakác ( Amorpha fruticosa ) és zöld juhar (Acer negundo ) egyedei, habár a nyári tőzike (Leucojum aestivum) még mindig tömeges, és vizes években a fokozottan védett, endemikus debreceni torma ( Armoracia macrocarpa) fehér virágaiba is belefuthatunk.

12. kép: Réti őszirózsa

13. kép: Janka-tarsóka

14. kép: Gumós macskahere

A terület állatvilága a növényvilágnál is egyedibb, értékesebbnek mondható. A gerinctelenek közül kiemelkednek olyan fajok, mint a monofág (csak egy tápnövényű) éjjeli lepkefajok, a sztyeplepke ( Catopta thrips) és a nagy szikibagoly (Gortyna borelii lunata). A pár éve még a BMTK-ból ismeretlen, pannon régióban bennszülött, röpképtelen szöcske, a magyar tarsza ( Isophya costata) tömegesen is előfordulhat a védett terület üdébb részein, sőt, néhány helyen még a védett területen kívül is megtalálható a faj. A halak közül sajnos a szárazodás és az inváziós amurgéb ( Perccottus glenii) már valószínűleg kipusztította a hajdanán gyakori, fokozottan védett lápi pócot ( Umbra krameri). A pákászok egykori fontos tápláléka, a réti csík ( Misgurnus fossilis) viszont még megtalálható a mocsarakban, csatornákban. A békák híres képviselői, a nászidőszakban kék ruhát felöltő mocsári béka ( Rana arvalis) és a nyári esték szúnyogzümmögésének hangját „unk”-olásukkal megszakító vöröshasú unka ( Bombina bombina) is jellemző fajai a tájnak. Egyetlen őshonos teknősfajunk, a mocsári teknős ( Emys orbicularis) is szaporodik a területen, sőt, időnként megállásra kényszeríti még az arra autózó embert is! Legalábbis azt, akiben van ennyi jó érzés és figyelmesség, hogy ne üsse el a védtelen, tojásrakása idején, úton átkelő páncélost.

15. kép: Nagy szikibagoly

16. kép: Magyar tarsza

17. kép: Réti csík

18. kép: Útonálló mocsári teknős

A madarak egyértelműen a helyi fauna legszínesebb és legjobban kutatott csoportja. Ám ennek ellenére, évről-évre tudnak meglepetést okozni. Ez idáig közel 300 madárfajt észleltek a területen! Sajnos a terület védettségének kihirdetésekor is prioritásfajként megjelölt túzok ( Otis tarda) állománya igen kicsire zsugorodott, de szerencsére vannak olyan fajok, amelyek egyedszáma szépen nőtt az utóbbi években. Ezek közé tartoznak a rétisas ( Haliaeetus albicilla), a parlagi sas (Aquila heliaca), a kék vércse (Falco tinnunculus ) és a szalakóta (Coracias garrulus ). Az olyan emblematikus pusztai fajok, mint a kerecsensólyom (Falco cherrug), a hamvas rétihéja (Circus pygargus), a búbosbanka (Upupa epops) és a kis őrgébics (Lanius minor) is előfordulnak a területen. Akárcsak a sokszor még a madarászok által is csak egy kézlegyintéssel elintézett, ám sajnos gyorsan csökkenő állománnyal rendelkező mezőgazdasági területekhez kötődő madarak, mint a cigánycsuk ( Saxicola rubicola), a mezei pacsirta (Alauda arvensis), a réti tücsökmadár (Locustella naevia), a sárga billegető (Motacilla flava) és a sordély (Emberiza calandra ). A tanyák elmaradhatatlan éjjeli ragadozói, a kuvik (Athene noctua) és a gyöngybagoly (Tyto alba) is élnek a területen. A mocsarakban, nedves réteken, megfelelő vízviszonyok mellett költésben találkozhatunk az olyan fokozottan védett, eltűnőben lévő madarainkkal, mint a nagy goda ( Limosa limosa), a piroslábú cankó ( Tringa totanus), a sárszalonka ( Gallinago gallinago) vagy éppen a fattyúszerkő ( Chlidonias hybrida ). A bíbic (Vanellus vanellus) megtelepszik a szántók belvizein is, de sajnos ez sokszor a fészekaljak vesztét is okozza, mivel a víz eltűnésekor kiszántják a fészkeket, de a rovarok permettel való irtását sem jól tolerálják. A nádasokat számos énekesmadár, réce- és guvatféle használja fészkelésre, de több gémfaj is szaporodik a területen. Az ártéri erdők, fasorok énekesei mellett külön figyelmet érdemelnek a hazai harkályfajok, melyek, egy kivételével, mind előfordulnak a területen. Szintén itt költenek a fekete gólyák ( Ciconia nigra ), amelyek vonulási időszakban nagyobb számban is megpihennek a területen. A védett területen csak 1-2 pár fehér gólya ( Ciconia ciconia) telepszik meg, viszont a BMTK határain kívülről nagy számban járnak be táplálkozni a lekaszált gyepekre, így nem ritka, hogy 50-100 madarat is láthatunk egyszerre. A madárvonulásról pedig naphosszat lehetne beszélni, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a folyamatos emelkedés hatására tavaly már egyszerre 20 ezer daru ( Grus grus ) éjszakázott a BMTK-ban, vagy éppen szintén 2023-ban egy mocsárfoltban több mint 80 hamvas rétihéja töltötte az éjszakát, de a vízi- és partimadarak nagy csapatai is időnként lenyűgöző látványt nyújtanak.

19. kép: Nyári lúd (Anser anser) család

20. kép: Parlagi sas

21. kép: Gyöngybagoly

22. kép: Darvak

A tájvédelmi körzet több, pusztákra jellemző védett emlősfajnak is otthont nyújt. Ilyenek a hazánkban erősen megfogyatkozott, veszélyeztetett ürge ( Spermophilus citellus ) és hörcsög (Cricetus cricetus ), és ezek egyik jellegzetes ragadozója a molnárgörény (Mustela eversmannii). Más menyétféle ragadozók, így a menyét ( Mustela nivalis), a hermelin ( Mustela erminea) és a vidra ( Lutra lutra) is szaporodnak itt. A Tisza mentén és a Csincsén ma már megszokott látványnak számít az eurázsiai hód ( Castor fiber) gátja, de némi szerencsével magával az állattal is találkozhatunk. A terület nagyvadjainak az őzek ( Capreolus capreolus) számítanak, amiket időnként megvámolnak az éjszaka jellegzetes hangjukat hallató aranysakálok (Canis aureus). A területen sajnos olyan emlősök is előfordulnak, amiknek itt semmi keresnivalójuk, így komoly gondokat tudnak okozni a gyepekben és élővilágukban a vaddisznók ( Sus scrofa), míg az inváziós nyestkutya (Nyctereutes procyonoides) komoly veszélyt jelenthet a legféltettebb természeti értékeink egyikére. Nem nehéz kitalálni, hiszen már a címben is leírtuk, hogy ez a faj nem más, mint a világon már csak két helyen előforduló magyar szöcskeegér ( Sicita trizona trizona ). Ráadásul ennek a fajnak a borsodi-mezőségi és az erdélyi élőhelyén nem is azonos, hanem két külön alfaj él, még nagyobb felelősséget rakva a faj megőrzését zászlajukra tűzőkre. Az utóbbi években szerencsére több új élőhelyfoltban megtaláltuk a fajt, és teszünk is róla, hogy ezek a foltok ne szűnjenek meg. Számos cikket szenteltünk már ennek a „CUKI!!” rágcsálónak, ajánljuk őket olvasásra most is! ( https://www.bnpi.hu/hu/hir/az-izig-verig-magyar-szocskeeger-kalandos-tortenete és https://www.bnpi.hu/hu/hir/uj-elohelyfoltban-is-sikerult-megtalalni-a-magyar-szocskeegereket)

23. kép: Hörcsög

24. kép: Élvefogó csapdából szabaduló molnárgörény

25. kép: Magyar szöcskeegér

26. kép: A szöcskeegér egykori elterjedési területe (Forrás: https://www.grasslandlifeip.hu/sites/default/files/2024-05/03_szocskeeger.pdf)

Ennek a gazdag élővilágnak a megőrzéséért viszont tenni kell! Biztos, hogy régen is voltak olyan tényezők, amelyek komolyan veszélyeztették ennek az ökoszisztémának a fennmaradását, de azok egy részéréről nem is tudtak az akkori emberek. Viszont most már átfogóbb ismeretekkel rendelkezünk ezekről, így kötelességünknek tekinthetjük fellépni a Borsodi-Mezőség (meg úgy általában a minket körülvevő világ) megóvásáért. Olyan problémák ellen, mint amilyen a klímaváltozás, az inváziós fajok előretörése, az élővilágot pusztító járványok vagy éppen a hagyományos gazdálkodási formák (pásztoroló legeltetés) eltűnése, nehéz megoldást találni, de az egyszerűbbek ellen, ahol egy kis odafigyelés vagy csak jó szándék kell, azokkal tudunk mit kezdeni. Ilyenek például a kedvezőtlen időpontban történő emberi beavatkozások (pl. vegetációs időszaki mederkotrás), a tüzek egy része, az illegális hulladéklerakás, az orvhalászat, az orvvadászat, a falopás vagy éppen a védett területen folytatott technikai sportok (ezáltal szórakozásból quadokkal, motorokkal a gyepek felszabdalása, elősegítve a gyomok, inváziós fajok terjedését). Sajnos előfordul az is, hogy az ember segítőszándékkal fordul a természet felé, mégis inkább bajt okoz vele. Ilyen például az, amikor egy árvának tűnő, fészekből kiugrált bagoly- vagy rigófiókát akarunk "megmenteni", de ezzel valójában csak a szüleitől szakítjuk el az apróságot.

27. kép: A 2022-es nagy aszálykor így néztek ki a mezőségi mocsarak

28. kép: Madárinfluenzában elpusztult szürke gém (Ardea cinerea)

29. kép: Az inváziós selyemkóró terjedése veszélyezteti a gyepeket

30. kép: Vezetéknek ütközött darvak

Az elmúlt 35 évben számos beruházás, pályázat segítette a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet értékeinek megőrzését, és reméljük ezek a lehetőségek a jövőben is rendelkezésre állnak majd. A legfontosabbak közé tartoznak a terület vizes élőhelyeinek rehabilitációja, amiből eddig 2 ütem valósult meg, és most a harmadik áll tervezés alatt. Erről bővebben a már citált vizes cikkben olvashatnak.

Szintén fontos beruházások voltak – az áramszolgáltatóval közösen – a madarak villanyvezetékekkel való ütközésének megakadályozására, a középfeszültségű távvezetékek oszlopfejein történő áramütések lehetőségének minimalizálására megnyert pályázatok, melyek során a középfeszültségű hálózat oszlopfejeinek jelentős részére szigetelőburkolat került, míg ugyanezen hálózat szabadvezetékeit a védett terület szinte teljes egészén földkábelre cseréltük.

Ugyancsak a jelentős eredmények között említhető a Batúz-tanya Természetvédelmi Kezelési Központ kialakítása, amelynek legfontosabb feladata a védett gyepek megfelelő kezelése. Több, kimondottan egy fajra vagy fajcsoportra irányuló természetvédelmi Life projekt is megvalósult. Ezek közé tartozott a szalakótára, a kerecsensólyomra, a parlagi sasra, a kék vércsére, a ragadozó madarak táplálékául szolgáló kisemlősök védelmére, a madármérgezések megakadályozására irányuló, illetve az idén záruló, a túzok megőrzésére elnyert pályázat is. A legátfogóbb, a gyepes élőhelyek védelmét megcélzó Grassland IP Life projekt jelenleg is zajlik. Ennek során többek között célzott fajvédelmi, valamint a szukcessziós folyamatok megfékezésére irányuló tevékenységeket folytatunk, inváziós fajok elleni fellépést valósítunk meg, továbbá működtetjük a gazdák és érdeklődők tájékoztatását segítő Gyepvédelmi Tanácsadó Szolgálatot .

31. kép: A Furioso-North Star ménes háttérben a Batúz-tanyával

32. kép: Kék vércse, a számára kihelyezett mesterséges költőládában

33. kép: A Grassland IP Life logója, rajta a pályázat címerállatával, a kis őrgébiccsel

Az elmúlt 35 évben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-Borsodi Tájegységének természetvédelmi őrei és hivatásos vadászai egyedül nem tudták volna megoldani a terület természeti értékeinek megóvását, ezért köszönetünket szeretnénk kifejezni a velünk együttműködő helyi lakosoknak, gazdálkodóknak, önkénteseknek, civil és állami szervezeteknek, magáncégeknek, oktatási intézmények pedagógusainak és diákjainak, régészeknek, halőröknek, mezőőröknek, vadőröknek, önkormányzati, kormányhivatali, erdészeti és vízügyes kollégáknak, rendőröknek, valamint az összes személynek és cégnek, akik segítették ezt a „munkát”! Természetesen az igazgatósági és batúzi kollégák érdemei is elvitathatatlanok, csak úgy, mint az egykor a tájegységben dolgozóké. Utóbbiak név szerint: Barta Zsolt, Bodnár Mihály, Fejes Gábor, Kollárcsikné Varga Gabriella (†), Osir Cirill Martin, Puskás János (†), Török Hunor Attila és Veres Gergő természetvédelmi őrök, valamint Csizmadia László és Kollárcsik László hivatásos vadászok.

34. kép: A Dél-Borsodi Tájegység természetvédelmi őrei és hivatásos vadászai

35. kép: Naplemente a pusztában

Fotók: BNPI archívum, Balázsi Péter, Barati Sándor, Bodzás János Sándor, Cserkész Tamás, Csipkés Roland, Herman Ottó Múzeum, Kozma Attila, Seres Mihály Nándor, Soós Gábor, Török Hunor Attila, Zákány Albert