Nem csodát árul, csak természetes kozmetikumokat 2023.07.26. 15:55

Korábban is bemutattuk már a Bükki Nemzeti Parki Termék Védjeggyel rendelkező termelőinket, kézműveseinket, szállásainkat. Most ezt a hagyományt folytatjuk, hisz' aki a védjegyet magán viselő terméket emel le a polcról – azon túl, hogy hazavihet egy szeletet a régió ízeiből, zamatából, örökségéből, hagyományaiból – azt a jóleső érzést is magáénak tudhatja, hogy választásával közvetetten a természeti értékek fenntartásához járult hozzá.


Nem túlzás azt mondani, hogy az idén, Balatonfüreden megrendezett Nemzeti Parkok Hete rendezvényen csodájára jártak a Igazgatóságunk pavilonjának, ahol Kiss Ágnes Napsugárnak, a Bükki Napsugár termékek megalkotójának volt lehetősége megismertetnie természetes kozmetikumait a nagyközönséggel.

Kiss Ágnes Napsugár a hagyományok és a természet szeretetében és tiszteletében nőtt fel. Ősei sok-sok dolgot maguk készítettek az otthonukban családjuk számára. Ilyen volt a szappanfőzés, de maguk állítottak elő kenőcsöket is, amit nemcsak bőrük ápolására, de gyógyítására is használtak.

– Dédnagymamám tudása már gyermekkoromban is elvarázsolt. A gyógynövények ismeretét és szeretetét pedig nagymamámnak köszönhetem. Tőlük tanultam a természet megóvásának, szeretetének fontosságát – vallja.

Ágnes régóta dolgozik kozmetikusként, vendégeinek egyénre szabottan készít masszázs-krémeket, arcpakolásokat, ötvözi a tradicionális és az innovatív megoldásokat. Hivatalosan fitokozmetikus és termékfejlesztő, de tanult természetgyógyászatot is.

Bükkszentkereszten, a Napsugár utcában él családjával – innen az elnevezés is –, itt található a hivatalos engedéllyel rendelkező házi, kozmetikumkészítő műhelye is, ami lassan 10 éves lesz. Termékeiben a természet adományait használja, azokat kizárólag természetes alapanyagokból készíti el. Mint meséli: nem gondolta volna, hogy így megváltozik az élete azzal, hogy Bükkszentkeresztre költöznek.

– Az első szappanjaimat, krémeimet idegenkedve fogadták az emberek. Én mégis megszállottként készítettem őket, így volt belőlük rengeteg. Ezeket szétosztottam, de nagyon elkeseredtem, hogy nem volt sikere a termékeimnek. Ettől a kudarctól, bevallom, alábbhagyott a lelkesedésem – emlékszik vissza Ági erre a nehezebb időszakra.

– Egy idő után azonban elkezdtek megkeresni, akik korábban kaptak a termékekből, hogy vinnének még. Lelkendeztek, hogy rengeteget változott a bőrük, amióta ezeket használják. Végül annyi biztatást kaptam az én drága vendégeimtől, barátaimtól, és nem utolsó sorban a családomtól, hogy belevágtam és elkészült az én kis műhelyem – idézi fel.

Több Bükki Napsugár termék büszkélkedhet Bükki Nemzeti Park Védjeggyel. Webáruházában megtalálhatóak a termékekhez készült, mindenki számára érthető leírások is. Ágnes mottója: „Nem csodát árulok termékeimmel, hanem hazai, természetes kozmetikumokat.”

– A motivációt a kozmetikus vénám, a tanulni vágyás, a kreativitás és a természet közelsége, gyógynövények alapos megismerése, használata, szeretete adta. Ez a mai napig feltölt, energiával telve alkotom meg termékeimet – mondta. S, hogy milyen termékekről is van szó? Tisztálkodó kozmetikumok, szappanok, tusfürdők, mosakodó vajak, samponok, hajbalzsamok, testápoló, kézápoló krémek, testvajak; arckrémek, arcpakolások, arc elixírek találhatóak a palettán.

– Termékeim kizárólag gyógynövényekből, bio, növényi kivonatokból, ecocer minőségű olajokkal, vajakkal készülnek és természetesen a saját gyógynövényeinket is felhasználjuk – részletezte Ágnes, aki a Bükki Nemzeti Park védjegyet először 2019-ben kapta meg, majd 2022-ben ismét.

– A védjegy számomra nagyon megtisztelő, nagyon sok lehetőséget, kapcsolatot hozott számomra. Örülök, hogy egy ilyen kezdeményezésnek részese lehetek. Úgy érzem, hogy a védjegy viselése a vásárlóknak hitelességet, megbízhatóságot ad, és hálás vagyok, mert a BNPI segítségével a termékeim országos ismertségre tettek szert – összegezte Kiss Ágnes Napsugár.



Kapcsolódó

2022/1. - 3. Fieldwork in the national park

2022/1. - 3. Fieldwork in the national park

2022.08.23. 15:27
Bastardindigo Sträucher und eine Tonne Fledermauskot[21.03.2022-26.03.2022]Es gab bereits und wird noch viele Tage geben, an denen wir im Büro sitzen und Recherche Arbeit zu unterschiedlichen Themen leisten, Zusammenfassungen und Übersichten erstellen oder auch mal Buchausschnitte einscannen. Jedoch wollen wir unsere Blogeinträge besonders den Aktivitäten draußen widmen. Somit waren wir in der letzten Woche unter anderem in der Nähe von Tiszabábolna. Hier mussten Bastardindigo Sträucher (Amorpha fruticosa) in einem sumpfigen Gebiet abgesägt, zum Rand des Sumpfgebietes und von dort über eine Grasfläche zu einer Häckselmaschine transportiert werden. Bei diesen Sträuchern handelt es sich auch dieses Mal um eine invasive Art. Diese kommt aus China und verbreitet sich aggressiv und sehr schnell. Somit verschlechtert sich die Qualität des Ökosystems und einheimische Pflanzen werden verdrängt.An einem anderen Tag waren wir in der reformierten Kirche von Bánhorváti um diese von Fledermauskot zu befreien. Im Gebälk der Kirche leben circa dreihundert Fledermäuse, unter anderem kleine Hufeisennasen und große Mausohren. Da der Nationalpark sich dafür einsetzt, dass diese Tiere weiterhin den Lebensraum in der Kirche nutzen können, sind sie auch für die Beseitigung des Kots zuständig. Es sind verschiedene Gebäude, wo dies gemacht werden muss und findet so ungefähr in einem drei Jahres Abstand statt. In dieser Zeit hat sich ca. eine Tonne an Kot gesammelt, die wir in Säcke schippten und die steilen Treppen vom Dachboden heruntertragen mussten. Nach mehreren Stunden harter Arbeit und ca. 80 Säcken mit Kot waren wir endlich fertig und ziemlich erschöpft. Am Samstag war ein normaler Arbeitstag, da dieser freie Tag auf den 14. März verlegt wurde, um ein verlängertes Wochenende zu ermöglichen. Diesen verbrachten wir erneut mit dem Sammeln von Müll.
Tovább olvasom
2022/1. - 7. Visitors from Kiskunság National Park

2022/1. - 7. Visitors from Kiskunság National Park

2022.08.23. 15:48
Besucher aus dem Kiskunság Nationalpark [13.06.2022-19.06.2022]Am Montag, den 13. Juni kamen Lara und Jakob dann mit nach Eger, um ein bisschen was vom Bükk Nationalpark zu sehen. Am ersten Tag bestiegen wir einen kleinen Aussichtspunkt in Szarvaskő und besichtigten das Western Gate Besucherzentrum.Dienstag unternahmen wir eine kleine Wanderung direkt vom Direktorat aus und am Mittwoch zum Tar-kő Aussichtspunkt. Auch für Marie und mich war dies einer der beeindruckendsten Orte, die wir im Bükk gesehen haben. Danach besichtigten wir gemeinsam mit einem Ranger das Plateau und er erklärte uns einiges über die vorkommenden Pflanzen und einen Schmetterling, der weltweit nur in einem sehr kleinen Umkreis auf dem Plateau zu finden ist. Anschließend fuhren wir zu einem sogenannten „Virgin Forest“, einem Wald, der weder von der Forstwirtschaft genutzt werden darf noch von Wanderern betreten. Somit soll der Wald sich ohne jeglichen Einfluss des Menschen entwickeln. Am Donnerstag fand eine Art Evaluation des Observatoriums und umliegender Attraktionen statt. Wir halfen bei der Vor- und Nachbereitung und nahmen an den Führungen teil. Am letzten Tag des Austausches besichtigten wir in Lillafüred die Szent István-Höhle und die Annahöhle. Bei der Szent István-Höhle handelt es sich um eine Tropfsteinhöhle, in der ein bestimmtes Klima herrscht, welches besonders gut für die Gesundheit sein soll. Deshalb ist ein bestimmter Bereich der Höhle für Touristen gesperrt. Hier haben Leute mit verschiedenen Krankheiten die Möglichkeit sich, mit Schlafsack oder Decke, für ca. drei Stunden täglich hinzulegen, um die Heilungsprozesse im Körper zu unterstützen.Nach diesen zwei gemeinsamen Wochen war der Austausch vorbei. In der Zeit konnten wir alle einiges über sowohl den anderen als auch den eigenen Nationalpark lernen.
Tovább olvasom