Kitüntették kollégánkat 2021.11.30. 14:42

A Boros Ádám díj a hazai botanikusok és vegetáció kutatók egyik legrangosabb szakmai díja, amelyet a kétévente megrendezésre kerülő "Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében" című konferencián adnak át.

Debrecenben, immár 13. alkalommal rendezték meg november közepén a hazai terepbotanikusok legnagyobb tudományos találkozóját. A szakmai rendezvény az eltelt 24 év alatt a hazai botanikai közélet legnagyobb „seregszemléjévé” és nemzetközivé is vált. Hagyományosan e konferencián adják át a Boros Ádám díjat, amellyel a hazai növényvilág legkiválóbb kutatóinak munkáját ismerik el.

Schmotzer András munka közben Fotó: Kozma Attila

Ebben az esztendőben kollégánk, Schmotzer András, az Élővilágvédelmi Csoport kutatási szakreferense vehette át ezt az elismerést az Északi-középhegység déli előterének florisztikai feltárásáért és természetvédelmi, botanikai kutatásaiért, valamint Eger városa, a Bükkalja és a Hevesi-sík szisztematikus florisztikai-növényföldrajzi kutatásáért.

A kitüntetéshez szívből gratulálunk!


Kapcsolódó