Kik laknak a fűben, avagy mire is jó az a sok gyep?

Amikor a biológiai sokféleség fogalma a hétköznapi életünkben felmerül, akkor legtöbbeknek az erdők, emberi zavarástól viszonylag érintetlen területek élővilága jut az eszébe. Nem is hinnénk, hogy gyepes élőhelyeink, milyen nagy hányadát őrzik természeti értékeinknek.

Valószínűleg kevesen gondolnák, de a mérsékelt övi gyepek fajgazdagsága majdhogynem vetekszik a trópusi esőerdőkével. Veszélyeztetettségük mértéke pedig talán még azokénál is nagyobb. Elmondható, hogy az Európai Unión belül Magyarországon a legnagyobb a gyepek változatossága, ezért a füves területek természetvédelmi szempontból kiemelten fontos élőhelyeknek számítanak hazánkban. Ezt többek között az is indokolja, hogy a hazai védett növényfajok 75 %-ának, valamint a védett állatfajok felének ezek a gyepes élőhelyek jelentik az otthont. Ahhoz, hogy ezeket a gyepeket – hosszútávon is - természetes állapotukban tudjuk megőrizni, elengedhetetlen a természetközeli gyepgazdálkodás széleskörű alkalmazása.

Szalakótaodú, legeltetett gyepen (Fotó: Gál Renáta)

Az ember tájátalakító tevékenysége előtti időszakban valószínűleg a nagytestű növényevők (bölények, őstulkok, vadlovak) legelése akadályozta meg, hogy ezek a füves puszták beerdősüljenek. Később ezek helyét a háziasított utódaik vették át. Hazánkban a pannon gyepeket és azok egyedi élővilágát a több száz éven keresztül gyakorolt hagyományos tájhasználat, a kaszálás és a legeltetéses állattartás alakította ki és őrizte meg. A századfordulón a nagy kiterjedésű gyepes területek még az egész országban gyakorinak számítottak. A nemzedékről nemzedékre szálló tudás és a hagyományokra épülő munkafolyamatok, melyekkel a gyepeket hasznosították, kezelték, szinte alig változtak az idő múlásával. A pásztorok apjuktól, nagyapjuktól lesték el a legeltetés fortélyait, melyet később, a rengeteg természetben töltött idő alatt saját tapasztalataikkal egészítettek ki. Ezek az emberek nagy valószínűséggel nem ismerték sem az ökoszisztéma, sem pedig a biodiverzitás fogalmát, de megtanulták, hogy hogyan kell jól kezelni és megőrizni létük alapjait, a földet és a gyepeket. Így azok hosszútávon szolgálhatták őket, közben fenntartva az állat- és növényvilág biológiai sokféleségét. Ez a fajta tudás és életmód azonban napjainkban kihalófélben van. Éppen ezért a gyepek szempontjából az egyik legnagyobb veszélynek a gyepgazdálkodás gyenge jövedelmezőségéből adódó, egyéb jövedelmezőbb földhasználati módokra való áttérés tekinthető. Ilyen például a területek beszántása, erdősítése, amik a rajtuk található gyepek azonnali megszűnéséhez vezetnek. Egy másik, gyepjeinkre szintén hatalmas veszélyt jelentő probléma manapság a legeltetés felhagyása. Ugyanis a legelő állatállomány mennyisége az elmúlt évtizedekben - országos szinten - folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. A megfelelő módon és sűrűségben legeltetett állat kíméletesen kezeli a gyep növényzetét, illetve trágyájával a tápanyagutánpótlást is biztosítja. Ezért elmondható, hogy a gyepek fenntartásának egyik legfontosabb eleme a megfelelő legeltetési módszerek ösztönzése. Bár kisebb mértékben, mint a legeltetés felhagyása, de érdemes megemlíteni, hogy a túllegeltetés is veszélyt jelenthet a füves területekre. Ez fajkészlet-csökkenést eredményezhet a gyepen, emellett felszaporodhatnak egyes zavarástűrő, elsősorban gyomfajok is. Kaszálás esetében is fontos, hogy az körültekintően legyen végrehajtva, hiszen a rossz gépbeállítás, a rosszul megválasztott időpont, az átázott talajok taposása komoly károkat okozhat a gyepekben.

Vegyes nyájjal kezelt hegylábi terület (Fotó: Gál Renáta)

Legelőink sok ritka, őshonos védett növénynek adnak otthont, mint amilyen a fátyolos nőszirom (Iris spuria), a tátorján (Crambe tataria) vagy éppen az agár sisakoskosbor (Anacamptis morio). A gyepgazdálkodás felhagyása általában a gyepek becserjésedéséhez, illetve az özönnövények elterjedéséhez vezet.

A feltűnően szép virágú fátyolos nőszirom (Iris spuria) - amelyet a népnyelv korcs nősziromnak is nevezett egykor - veszélyeztetettsége miatt Európa több országában is védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke tövenként tízezer forint. (Fotó: Gál Renáta)

Az agár sisakoskosbor (Anacamptis morio) hazánk egyik leggyakoribb orchideaféléje, leggyakrabban száraz gyepeken, legelőkön fordul elő. A legeltetés felhagyása után, a fűavar felhalmozódása miatt néhány év alatt visszaszorul. Védett növény. (Fotó: Gál Renáta)

A művelés felhagyása már rövidtávon is fajcsökkenést eredményezhet, hosszútávon pedig a teljes élőhely átalakulásához, megszűnéséhez vezethet. Ez azt jelenti, hogy a megfelelő kezelés felhagyása miatt eltűnhetnek a területről a védett növények, hiszen állományaikat elnyomják azok a könnyebben terjedő növényfajok, amik addig a legeltetés vagy a kaszálás miatt visszaszorultak. Fontos kiemelni, hogy a helyes gyepgazdálkodással bizonyos inváziós növényfajok térhódítása is megállítható, a már kialakult állományaik ritkíthatóak vagy akár fel is számolhatóak.

A pompás sisakoskosbor (Anacamptis elegans) legerősebb közép-európai állományai, a Kárpát-medencében találhatók, kiemelten a pannon szikesedő réteken és mocsárréteken. Mint ahogy összes hazai orchideánk, ez a növényfaj is védett. Természetvédelmi értéke: 10 000 Ft. (Fotó: Gál Renáta)

Laikus szem számára a gyepek első látásra műveletlen, egyhangú tájnak és emiatt talán kevésbé értékes földterületnek tűnhetnek. Pedig valójában sokszínű és érzékeny ökológiai rendszerek, melyeknek megvannak a maguk egyedi vonásai és értékes sajátosságai. Mint minden élőhelyen itt is összefügg minden mindennel. Ezeket az összefüggéseket nagyon jól meg lehet figyelni a táplálékláncban is, mely alapját a jelenlévő növényzet adja. A sáskák (Acridoidea) pedig kizárólag növényekkel táplálkoznak, kivált a fűféléket (Poaceae) kedvelik. Tehát a füvet megeszi a sáska, a sáskát a fürge gyík (Lacerta agilis), amit aztán elfogyaszt egy szalakóta (Coracias garrulus), ami később egy nyest (Martes foina) zsákmányául eshet. Elég egy apró változás, elegendő, ha a lánc egyik szereplője kiesik a sorból, és a következmények máris önmagukon túlmutatóak lehetnek. Jó példa lehet erre a kék vércse (Falco vespertinus). Ez a kis testű ragadozómadár nagy arányban fogyaszt rovarokat, például sáskákat. A sáskákra főleg rövidfüvű gyepeken vadászik.

A kék vércse (Falco vespertinus) a füves puszták madara, a legeltetett gyepek és a pusztai facsoportok fennmaradása kulcsfontosságú számára. (Fotó: Seres Nándor)

Azonban, ha megfelelő kezelés hiányában nincs rövidfüvű gyep, akkor az adott területről nagy valószínűséggel el fognak tűnni a kék vércsék is, hiszen a vadászatuk a magas fűben nem lesz sikeres. De hasonló a helyzet az egykor gyakorinak számító, ma már fokozottan védett ürge (Spermophilus citellus) esetében is. Prédaállat lévén a túléléséhez szükséges, hogy jól belássa a környezetét, ehhez pedig rövidfüvű gyepre van szüksége. A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyepek megfelelő kezelésének felhagyásával az ürgék is hamar eltűnnek az adott területről. Az ürge védelme pedig azért is különösen fontos, mert a faj több fokozottan védett ragadozómadár táplálkozásában játszik szerepet. Olyan fajokéban, mint amilyen a parlagi sas (Aquila heliaca) vagy éppen a kerecsensólyom (Falco cherrug). Emellett az ürge megfelelő életfeltételeket teremt más fajok számára, amelyek üregeik földalatti rendszeréhez kötődnek (pl. zöld varangy (Bufotes viridis), földi poszméh (Bombus terrestris) és sok egyéb rovarfaj). Az ürge jelenléte és tevékenysége tehát egy adott területen meghatározó tényezője lehet számos más faj létezésének is. És máris visszatértünk oda, hogy minden mindennel összefügg és milyen nagy is a gyepek biológiai sokfélesége…

A LIFE IP GRASSLAND-HU projekt célja a füves élőhelyek és az ezekhez kötődő fajok természetvédelmi helyzetének javítása és hosszú távú megőrzése. A LIFE IP GRASSLAND-HU (LIFE17 IPE/HU/000018) projekt az Európai Unió LIFE Programjának támogatásával valósul meg. További infó: http://www.grasslandlifeip.hu

Szerző:

Gál Renáta

projekt koordinátor

Pályázatkezelési Osztály