Ha a Bükk-régió, benne a Bükkalja madártani értékeiről beszélünk elsősorban nem a récék, ludak jutnak az eszünkbe, bár a Lúdalakúak rendjébe (Anseriformes) és azon belül a Récefélék családjába (Anatidae) tartozó madarak közül több faj is bizonyítottan költ itt.
A fészkelő fajok közé tartozik nyári lúd (Anser anser), a tőkés réce (Anas platyrchynchos), a böjti réce (Spatula querquedula) és a barátréce (Aythya ferina), míg további másik 26 faj egyedei csak szezonális mozgalmaik (vonulás, kóborlás, telelés) idején mutatkoznak. Utóbbiak közül egy faj, az anatómiai-testi jegyei, valamint táplálkozásmódja alapján az ún. bukórécék közé tartozó cigányréce (Aythya nyroca) 2021-től már a fészkelők táborát „erősíti”, ugyanis sikerült ez évben költéséről megbizonyosodni a bükkábrányi halastavaknál. Ily módon a böjti réce mellett a másik fokozottan védett, fészkelő récefajunk lett a Bükkalján ez a bohém, buksi fejű, európai fészkelő területének nagy részén ritka madár.
A közismert tőkés récétől jelentősen kisebb méretű. A vizen ülő, nászruhás hím könnyen felismerhető vörösesbarna színárnyalatairól, világítóan fehér, alsó farkfedőiről, feketés szárnyáról és hátáról, valamint fehér íriszéről. A tojó színei fakóbbak (a barna testtájak kevésbé vörösesek), és a szeme színe sem világos. A kifejlett, fiatal madarak a tojóra hasonlítanak, de inkább középbarnának tűnnek, alsó farkfedőik kevésbé kiterjedtek és piszkosfehér színűnek látszanak, ellentétben az öregekéivel. Szemük (szivárványhártyájuk) sötét, mint a tojóké, de csőrük felső kávája egyszínű, világos szalag nélküli. Mindkét ivarnál és minden korcsoportnál, a repülő egyedeken szembetűnő a széles, fehér szárnycsík, valamint a fehéres has. A cigányréce fészkelési időszakában meglehetősen rejtőzködő, többnyire csak gácsérok kerülnek szem elé, melyek a takarásban zajló költésből és fióka nevelésből csak kis részt vállalnak. Őszi és tavaszi vonulási időszakában a faj egyedei számosabbak és könnyebben megfigyelhetők. Ekkor állóvizeinknél nem ritkák az egy-két tucatnyi madarat számláló csapatai sem, de egyes hazai vizeinken 50-100 madár is koncentrálódhat.
Nászruhás cigányréce gácsér Fotó: Fitala Csaba
A cigányréce a turkesztáni-mediterrán faunatípusba tartozik. Hazánkban a dús vegetációjú állóvizeket kedveli (természetes mocsarak, halastavak, víztározók, holtágak), ahol a mocsári növényzetet alkotó nádastársulások és a különböző hínártársulások egyaránt megtalálhatók. Közép-Ázsiában sztyepptavakon és félsós vizű tavakon is fészkel. A cigányréce elterjedési területének nyugati (európai) részén meglehetősen ritka, és egyre inkább Kelet felé visszahúzódó-, emellett globálisan is nehéz helyzetben lévő faj (a világállomány a „Vörös lista” besorolás szerint „veszélyeztetettséghez közeli”, emellett csökkenő trendet mutat). A faj európai állományának besorolása kedvezőbb, de az állományváltozás trendje itt nem ismert, illetve bizonytalan. A magyarországi cigányréce-költőállomány az utóbbi két évtizedben stabilnak tűnt, sőt egyes adatok szerint kismértékben növekedett is. Az utóbbi években 800-1500 párra tehető, de a változás trendje ebben az esetben sem ismert, vagy bizonytalan a nemrégiben megjelent Magyarország madáratlaszában közöltek szerint.* Az állományalakulás trendjének bizonytalansága is sejteti, hogy a veszélyeztető tényezők körének állandósulása, illetve hatásuk fokozódása nem sok jóval kecsegtet a faj jövője szempontjából sem globálisan, sem kisebb földrajzi egységeket tekintve.
Melyek is ezek a veszélyeztető tényezők? Mindenekelőtt a faj számára költőhelyként, a vonulási időszakban „tranzit állomásként”, vagy a telelő helyként szóba jöhető vizes élőhelyek kiszáradása, leromlása, átalakulása, esetleg megszűnése az emberi tevékenység közvetett vagy közvetlen hatásának eredőjeként. A problémakör nagyon szerteágazó, benne meghatározó szerepet játszik a globális éghajlatváltozás és a föld lakosságának egyelőre megállíthatatlannak tűnő növekedése, „fogyasztása”, ami a rendelkezésre álló területek (benne a felszíni vizek, mocsarak stb.) fokozódó gazdasági kihasználásával, átalakításával, a vízpartok egyre nagyobb arányú beépítésével, zavarásával jár. Nem lebecsülendő a véletlen vagy szándékos lelövések jelentette veszély sem. Ennek mértéke összefügg az adott ország természetvédelmi értelemben vett fejlettségével, a faj védelmi helyzetével. Emellett a vadászatok során a tavak iszapjába került ólomsörét az iszapban turkáló récék esetében – így a cigányrécénél is – kimutatható szervi károsodást okozhat.
A cigányréce közösségi jelentőségű faj. Jelenlegi helyzetének, valamint a veszélyeztető tényezők állandósulásának, hatásuk erősödésének tudható be, hogy hazánkban a cigányréce fokozottan védett, pénzben kifejezett értéke: 500 000 Ft/egyed, ill. fejlődési alak, származék. (A faj „fokozottan védett” besorolása egyébként harminc éves múltra tekint vissza).
A bükkábrányi tórendszer több, mint hét évtizedes története során sok változáson ment keresztül. A tulajdonos-váltások, a haltenyésztés intenzitásának növekedése vagy csökkenése, a tó rekonstrukciók mind-mind éreztették hatásukat a tavak környezeti állapotán, így madárvilágán is. A Bükkábrányhoz legközelebb eső, mintegy 6 hektáros tó, ahol a cigányrécék fészkelésének észlelése is történt, különösen gazdag madárvilággal rendelkezik: költ itt a fokozottan védett vörös gém (Ardea purpurea) és törpegém (Ixobrychus minutus) 2-2 párban, fészkel 8-10 pár kis vöcsök (Tachybaptus ruficollis), 1 pár búbos vöcsök (Podiceps cristatus) és legalább 8 pár vízityúk (Gallinula chloropus), sok egyéb más madárfaj mellett. Az ezen a tavon költő szárcsaállomány (Fulica atra) nagysága legalább 25 párra tehető. Az első és második költésből, valamint a pótköltésekből származó fiatalokkal együtt gyakran száznál több madár is látható ebből a fajból a nyílt vízen. E faj egyedei időnként valósággal „terrorizálják” a többi madarat, elsősorban a kis vöcsköket és a vízityúkokat, de mint tapasztaltam, agresszivitásuktól a cigányrécék is tartanak. Az itteni madárbőség oka a tó ökológiai sajátosságaiban keresendő. A gátak közé szorított víztest napjainkra egy természetes mocsárhoz vált hasonlatossá, mivel a változó szélességű, a gát mentén körbefutó nádszegélyen (Phragmites australis) és a kisebb-nagyobb nádfoltokon kívül jelentős területet borítanak az állományalkotó bodnározó- és a keskenylevelű gyékény (Typha latifolia és T. angustifolia), valamint ezek kísérő fajai is. A tó vize, nem utolsósorban a szervesanyag-terhelés következtében (haltakarmány) teljesen elhínárosodott. Tömegesen fordul elő benne az érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum), de a kis tüskéshínár (Najas minor) és – valószínűleg – egyéb hínárfajok is megtalálhatók itt. A vízfelszínt sok helyen borítja apró békalencse (Lemna minor). E tavon kívül a többi tó is számos madártani értéknek ad otthont, melyek közül kiemelkedik a bölömbika (Botaurus stellaris), a nagy kócsag (Ardea alba), a guvat (Rallus aquaticus), a kis vízicsibe (Zapornia parva), a jégmadár (Alcedo atthis) és – egy múltbéli adattal – a kékbegy (Luscinia svecica). A tórendszernek a madárvonulásban betöltött szerepe is számottevő bükkaljai viszonylatban.
A cigányrécét a Bükkalján eddig kisszámú, de rendszeres átvonulóként tartottuk számon, mely tavasszal általában március első harmadában jelent meg és április végére rendszerint át is vonult, illetve elfoglalta hazai költőhelyeit. Voltak évek, mikor egy-két megkésett vonuló, vagy a Kárpát-medencei fészkelő helyüket elhagyó madarak (rendszerint gácsérok) májusban vagy júniusban is mutatkoztak vizeinknél. Az év második felében az észlelések augusztus eleje és november vége között szóródnak. Az egyidejűleg egy helyszínen megfigyelt madarak száma többnyire 1-7 példány közé esett, de ritkán ennek 2-3-szorosa is volt.
Az egyik fiatal cigányréce (közelében fiatal szárcsák) Fotó: Fitala Csaba
A 2021-es év a bükkábrányi tavaknál, a cigányréce előfordulások szempontjából némileg más képet mutat, mint az előzőekben felvázolt. Az első példányok a „papírformának megfelelően” márciusban, egész pontosan e hónap 23-án kerültek szem elé (2 hím+1 tojó), majd ezt követően, április, május június és július folyamán folyamatosan észleltem a faj adult (felnőtt) egyedeit (március-áprilisban 3-7 példányt, május-június-júliusban 1-3 példányt, utóbbi időszakban csaknem kizárólag hímeket). Már a folyamatos előfordulások is a költés gyanúját vetették fel, de a perdöntő bizonyíték pl. tojásokat tartalmazó fészek találása, vagy fiókák/fiatal madarak megfigyelése lett volna. Ez utóbbi következett be végül július 30-án, mikor egy nagy kiterjedésű gyékényfolt szegélyében, két, anyányi fiatal került teleszkópom látómezejébe. A két madár sűrűn és játékosan bukdosott, ahogy azt egy bukórécétől elvárjuk. A két fiatal felfedezését megelőzően a tó másik részén egy öreg hím madarat is láttam, mely akár a „vér szerinti szülők” egyike is lehetett. Valószínűleg ugyanez a két fiatal tűnt fel augusztus 15-én a hajnali órákban is. Ezt megelőzően egy öreg hím és egy öreg tojó is látható volt. A tavon, illetve a tórendszer területén költő párok száma – a szaporodási időszakban kevésbé rejtőzködő gácsérok száma alapján ítélve – 1-3 párra tehető. A természetes okokból bekövetkező gyakori fészekalj-pusztulás és a fiatal madarak esetében leírt magas mortalitás lehet a magyarázat arra, hogy miért csak két fiatal madarat sikerült megfigyelnem. Remélhetőleg a jövőben nem következnek be kedvezőtlen környezeti változások a bükkábrányi halastavaknál és hosszútávon is fennmarad ennek a „csokoládé színekben” pompázó, fokozottan védett récefajnak az egyetlen bükkaljai költőhelye.
Ezúton is köszönetet mondok a tórendszer tulajdonosának, Lengyel Tamásnak a megfigyelésekhez nyújtott segítségéért.
Szerző: Fitala Csaba természetvédelmi terület-felügyelő, BNPI Nyugat-bükki Tájegység
Felhasznált irodalom: Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) 2021. Magyarország madáratlasza. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest.
