Bizonyos események ismétlődnek! 2023.10.27. 13:40

Még nyáron, 2023. július 29-én, alkonyatkor történt, hogy a Kelet-Bükki Tájegység területén, Tardon, az ott élő természetvédelmi őr családi házának külső világítása egy nőstény szarvas álganéjtúrót vonzott a tornácra. A Bükköt és peremterületeit tekintve ez a faj első dokumentált előfordulása!

A szarvas álganéjtúró (Bobelasmus unicornis, természetvédelmi értéke 50.000 Ft) közösségi jelentőségű, védett fajunk, melynek életmódjáról korlátozott ismeretekkel rendelkezünk. Lárvái föld alatt élő gombák termőtesteiben fejlődnek, a faj kedvező természetvédelmi állapotú, cserjésekkel tarkított gyepekhez és a mozaikos, nyílt részekkel tagolt erdőterületekhez kötődik. Nehezen vizsgálható faj, részben a lárvák fent említett életmódja, részben pedig az imágók rajzásának jellemzői miatt. Alkonyattájt, nagyon rövid ideig repül, amely jelentősen bonyolítja potenciális élőhelyein kimutatását, illetve arra alkalmas estéken egyszerre több terület ellenőrzését. A Kiskunságból, a Gödöllői-dombságból és a Dunazug-hegység területéről több lokalitás ismert, de az Északi-Középhegyég területén nagyon ritka. Annak ellenére, hogy az elmúlt években mind specialista kutatók, mind a Kelet-bükki Tájegység természetvédelmi őrei intenzívebben keresték a fajt az alkalmasnak tűnő élőhelyeken, most először sikerült előfordulását bizonyítani a Bükkalján.

Mint fentebb írjuk, bizonyos események néha ismétlődnek! Három évvel ezelőtt (majdnem napra pontosan) szintén a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján megjelent írást idézünk az alábbiakban:

„Igazgatóságunk nagy figyelmet fordít a védett és a Natura 2000-es területek élővilágának feltárására. Ennek érdekében számos kutató kap megbízást felmérésekre a közösségű jelentőségű állatfajok előfordulásának kimutatására. Az utóbbi évtizedekben a specialisták által végzett, célzott kutatások sok érdekes adatot szolgáltattak a természetvédelmi kezelés szakmai megalapozottságához, de nemegyszer a véletlennek köszönhetően gyarapodnak ismereteink. Így történt ez a közelmúltban a Nógrádi Tájegységben is.

2020. július 28-án a kora esti órákban, a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzettel határos Harmos Krisztián tájegységvezető Kozárdon lévő lakóháza külső világítása egy nőstény szarvas álganéjtúrót (Bolbelasmus unicornis) vonzott be.”

A Bükkalján álló tardi családi ház külső világításának egyébiránt nem ez az első jelentős „fogása”. 2014 óta szinte minden évben, július végén, augusztus elején megjelennek itt a szintén közösségi jelentőségű, hazánkban fokozottan védett (természetvédelmi értéke 250.000 Ft) sztyepplepke (Paracossulus thrips) egyedei. A löszgyepeken élő, gyökérrágó molyok közé tartozó éjjeli lepkénk hernyóinak tápnövénye a szintén védett gumós macskahere (Phlomis tuberosa). Tardon 2013-ban sikerült a fajt kimutatni célzott kereséssel (ultraibolya fénycsővel kombinált vödörcsapdával), addig a Bükkalja ezen részéről nem volt ismert előfordulása. 2014-ben a külső világításra érkező sztepplepkék újabb élőhelyét sikerült kimutatni (azóta 5 előfordulását ismerjük Tard határában), a keresést váratlan megjelenésük motiválta. Eldugott, cserjésedő és akácosodó löszgyep-fragmentumban akadtunk rá tápnövényének állományára.

Fotók: Kleszó András


Kleszó  András
Kleszó András
természetvédelmi őr

Kapcsolódó

2023/1 1. Sziasztok!

2023/1 1. Sziasztok!

2023.04.19. 14:34
Hallo zusammen! Mein Name ist Hanna und ich bin die neue Freiwillige der Organisation kulturweit aus Deutschland. Ich werde bis Ende August dieses Jahres in Eger bleiben. Hier sind ein paar Fakten über mich: Aufgewachsen bin ich in einem kleinen Dorf namens Trautmannshofen in Bayern, das in der Nähe der Stadt Neumarkt in der Oberpfalz liegt. Die nächstgrößere Stadt ist Nürnberg (Vielleicht habt ihr schon mal davon gehört.) Im Februar bin ich 23 Jahre alt geworden. Zusammen mit meinen Eltern wohne ich noch in Trautmannshofen. Mein älterer Bruder Lukas wohnt in Neumarkt. In meiner Freizeit bin ich gerne draußen, gehe wandern oder fahre mit dem Fahrrad. Außerdem lese ich gerne spannende Romane oder Krimis und gehe an den Wochenenden mit Freunden aus. Nachdem ich 2016 meinen Realschulabschluss gemacht habe, habe ich eine Ausbildung zur Industriekauffrau bei der örtlichen Öko-Brauerei "Neumarkter Lammsbrau" gemacht. Seit 2019 war ich bei der Thule GmbH in Neumarkt im technischen Kundendienst tätig. Nun war es Zeit für ein neues Abenteuer! Da ich schon immer mal für eine gewisse Zeit im Ausland arbeiten wollte, nutzte ich die Gelegenheit und bewarb mich für den Naturfreiwilligendienst bei kulturweit. Glücklicherweise wurde ich angenommen und mir wurde angeboten, den Freiwilligendienst im Bükk-Region Geopark in Eger, Ungarn zu absolvieren. Ich habe das Angebot angenommen und bin nun glücklich und neugierig, welche Erfahrungen dieser neue Lebensabschnitt für mich bringen wird!
Tovább olvasom