A víz világnapja alkalmából újra útnak indult a Vidra Verda 2023.03.27. 11:26

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság környezeti nevelői az elmúlt héten, a víz világnapja alkalmából mind bemutatóhelyeinken, mind pedig külső helyszíneken is tartottak vízzel kapcsolatos foglalkozásokat a legkisebbektől az általános iskolás felső tagozatosokig.

Heves vármegye:

A felsőtárkányi Nyugati Kapu Látogatóközpontban a víz világnapja alkalmából március 20-24. között fogadtunk iskolai csoportokat. Az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskolából, valamint a noszvaji Figedy János Általános Iskolából összesen 82 tanuló látogatott el programunkra. Habár a közeli Szikla-forrásban és a belőle táplálkozó kis patak medrében újra víz folyik, a közel egy évig tartó kiszáradt állapot következtében életnek alig találtuk nyomát. Az Oldal-völgyi-patak gerinctelen lakóiból gyűjtöttünk ideiglenesen mintát, így mikroszkóppal és szabad szemmel is figyelhettünk meg bolharákot, füles planáriát, tegzest. Az idei jeles nap foglalkozásainak központi témái a kisvizes élőhelyek és a kétéltűek voltak. A felsőtárkányi-tó partján sétálva örömmel nyugtáztuk, hogy megérkeztek szaporodóhelyükre a barna varangyok, legtöbbjüket már párban figyelhettük meg.

Nógrád vármegye:

A víz világnapja alkalmából, a Nógrádi Tájegységben kilenc oktatási intézménynél tartottunk foglalkozásokat. Előadásokkal, kísérletekkel és a téli álmából új erőre kapott Vidra Verdával emlékeztünk meg eme jeles napról, az óvodába most becsöppenő apróságoktól az általános iskolából lassan elballagó diákokig. Előadásaink a víz jelentőségét hangsúlyozták, miközben megbeszéltük a gyerekekkel, hogy kinek mit jelent a víz, egyszerű kísérleteink pedig a víz tulajdonságainak megfigyelésére irányultak. Így pl. a Föld vízkészletének legnagyobb arányában található sós vizek sótartalmából fakadó felhajtóerőt egy tojás felhasználásával szemléltettük; a hang vízben való terjedését egy triangulum és egy hangvilla segítségével tettük láthatóvá, miközben kitértünk a kevésbé ismert akusztikai szennyezésre; a felszíni vizek olajszennyezésével járó összetett negatív következményeit tej és ételfesték alkalmazásával demonstráltuk. Gémkapcsokkal próbáltuk utánozni a molnárpoloskát, ami a felületi feszültségét kihasználva mozog a víz felszínén.

A Vidra Verda kipihenve, változatlanul vidáman várta az ifjoncokat, hogy megfigyelhessék vizeink makrogerincteleneit, majd egy hatalmasat játsszanak együtt. Nagy örömünkre az egyik foglalkozáson egy hazatérő gólya is meglepett bennünket.

Ezt a fantasztikus hetet a Nógrádi Tájegységben található vizeinkről és a hozzá tartozó élővilágról szóló kiállítással zártuk Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban.

Ha a Vidra Verda, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság guruló természetbúvára, minősített Természetiskolai Mobilprogramja, az Ön érdeklődését is felkeltette, kérjük, látogasson el honlapunkra, és vegye fel velünk a kapcsolatot: https://www.vidraverda.hu/hu


Kapcsolódó

4 Austausch mit dem Kiskunság Nationalpark / Exchange with the Kiskunság National Park

4 Austausch mit dem Kiskunság Nationalpark / Exchange with the Kiskunság National Park

2023.04.19. 14:18
Vom 23. bis zum 28. Oktober waren wir in dem Kiskunság Nationalpark, der Nationalpark wurde im Jahr 1975 gegründet und liegt zwischen Donau und Theiß in der Mitte von Ungarn. Die beiden Freiwilligen Paul und Tristan absolvieren hier ihren Freiwilligendienst, wie Marei und ich sind sie auch mit dem Kulturweit Programm in Ungarn. Damit wir die diversen Landschaftsformen in Ungarn etwas besser kennen und verstehen lernen können, haben wir uns, so wie die Freiwilligen vor uns für ein gemeinsames Austausch Projekt entschieden. Während sich das bewaldete Bükk Gebirge durch verschiedene Karstformationen und Kalksteinberge auszeichnet, sind im Kiskunság Nationalpark verschiedene Steppen, Salzwiesen und Weiden vorzufinden. Beide Nationalparks sind also sehr unterschiedlich und in ihrer Biodiversität einzigartig, weshalb der Austausch eine spannende Lernmöglichkeit darstellt. An dem meisten Tagen waren wir mit Csaber einem der Ranger des Kiskunság Nationalparks unterwegs, dieser hat uns viel über die Artenvielfalt in Nationalpark erklärt. Die Puszta steppe bieten ein Lebensraum für zahlreiche Pflanzen und Tiere, so hatten wir das Glück an einem Tag great bustards (Großtrappen) zu sehen. Diese gehören mit einem Gewicht von bis zu 16 kg zu den schwersten flugfähigen Vögeln der Welt. In den letzten zweihundert Jahren ging der Mitteleuropäische Bestand fast verloren, weshalb die Vögel heute besonders geschützt werden müssen. Weiterhin haben wir Common Hackberries (Amerikanischer Zürgelbaum) herausgerissen, diese aus Amerika importierte Pflanze stellt durch ihre rasante Verbreitung eine starke Gefährdung für die Artenvielfalt da. Die Lebensbedingungen im Nationalpark sind günstig für die Common Hackbeeries, so dass sie sich schnell weiterverbreiten können, weshalb ihr Bestand reguliert werden muss. Breitet sich eine invasive Pflanzenart zu weit aus und gefährdet die heimische Artenvielfalt, so wird eingegriffen. Würden sich die invasiven Pflanzen weiter ausbreiten und dann von einer Krankheit befallen werden, so wären direkt alle Pflanzen betroffen, aus diesem Grund soll die Artenvielfalt geschützt werden. Im Kiskunság Nationalpark durften aber auch viele andere spannende Erfahrungen machen, in der Waldhütte in welcher wir in der Woche unseres Aufenthalt gelebt haben, gab es keine Heizung, weshalb wir Holz gehakt haben um zu heißen, Trinkwasser gab aus Kanistern und zum Duschen haben wir ein Duschfeuer angemacht. Durch diese Erfahrung sind uns viele Privilegien noch einmal deutlich bewusster geworden und wir haben sie noch mehr zu schätzen gelernt. Die Erfahrungen im Kiskungság Nationalpark waren also auf ganz vielen verschiedenen Ebenen sehr bereichernd.
Tovább olvasom