„…most meg hiányoznak a Túró Rudik. Lehet, hogy dezertáltak? Aki tud valami kölcsön vakondot, szóljon! Betelepíteném a kertünkbe! Mert szükség van a napi küzdelemre!” (Nagy Bandó András)
Vakondok
Kertünk végét vakond járja,
fia, lánya és a párja,
túrnak, fúrnak kicsik, nagyok,
én meg tiszta ideg vagyok.
Vakond apa fúr, vakond anya túr,
Vakond fiú rág, vakond leány vág.
Vakond apa kapát forgat,
Vakond anya lapátolgat,
Vakond fiú idébb hordja,
Vakond leány odébb tolja.
Vakond apa lép, vakond anya tép,
Vakond fiú bont, vakond leány ront.
Vakond apa kapirgálja,
Vakond anya kirostálja,
Vakond fiú vakon kapja,
Vakond lány a vagont rakja.
Vakond apa fönt, vakond anya dönt,
Vakond fiú fent, vakond leány lent.
Vakond apa talicskázik,
Vakond anya lebucskázik.
vakond család, ezer járat,
egyszer talán dezertálnak.
Fotó: dr. Takács András Attila
Nagy Bandó András hangulatos költeménye után – stílusosan – ássunk egy kicsit mélyebbre a „Túró Rudik”, azaz a vakondok hazai történelmébe, méghozzá egy kis jogászkodással. 1901-ben (!) járunk. Ekkor történt ugyanis, hogy Darányi Ignác földművelésügyi miniszter kiadta 24.655/1901. számú rendeletét a mezőgazdaságra hasznos állatok védelme érdekében. A rendelet a denevért, a „vakondokot”, a cickányt, a sünt és még 89 madárfajt helyezett védelem alá. De talán érdemes míves nyelvezete miatt szó szerint is idézni ezt a történelmi aspektusú körrendelet szöveget:
„A m. kir. földmivelésügyi minister 24.655 VI/I1-1901. számú körrendelete valamennyi törvényhatósághoz, a mezőgazdaságra hasznos állatok oltalmazása tárgyában. A mezőgazdaságról és mezörendőrségről szóló 1894. évi XII. t.-cz. 57. és 58. §-a alapján, a mezőgazdaságra hasznos állatok oltalmazása érdekében, a törvényhatóságok meghallgatása után a belügyi és kereskedelemügyi minister urakkal egyetértőleg a következőket rendelem.
1. Védelemben részesitendők I. a §. következő állatok:
Emlősök.
l. Denevér, népies nevén szárnyas egér, púp denevér, púp egér stb. minden fajai, minden időben. 2. Vakondok, kivéve a virágos, veteményes kerteket és csemete ültetvényeket, hol pusztithatók. 3. Cziczkányok fajai, kivéve a vizi cziczkányt, mely a halászatra káros. I. 4. Sün, népies néven sündisznó, töviskes disznó, tövis disznó, töviskes kutya, szőrdisznó stb.”
Ismerkedjünk meg kicsit részeletesebben is e földet túró kisemlőssel. Kis képzavarral azt is mondhatjuk, hogy „nézzünk szembe a vakonddal!” Érdekes elméletet fogalmazott meg már Charles Darwin is a Fajok eredete című munkájában e „szembenézéssel” kapcsolatban:
„A vakond és néhány más föld alatti rágcsáló szeme csökevényes, és egyes esetekben bőr és szőrzet borítja. Az, hogy a szemek ilyen állapotban vannak, valószínűleg a nemhasználatból fakadó fokozatos csökkenés következménye, de ezt valószínűleg segítette a természetes kiválasztás is. Dél-Amerikában a tuko-tuko (Ctenomys) nevű rágcsálónak még a vakondénál is inkább föld alatti az életmódja; egy spanyol kutató, aki sokszor fogott ilyen állatokat, azt állítja, hogy gyakran egészen vakok. Egy példány, amelyet elevenen kaptam, kétségkívül vak volt, mégpedig, amint a boncolásból kiderült, a pislogóhártya gyulladása miatt. Minthogy a gyakori szemgyulladás kétségkívül hátrányos minden állat számára, és minthogy a szemek a föld alatti életmód esetén nem szükségesek, ezért a szemek méretének csökkenése, a szemhéjak összetapadása és szőrzettel való benövése ilyenkor csak előnyös lehet; ha pedig ez így van, akkor a természetes kiválasztás támogatni fogja a nemhasználat következményeit.” Persze ezzel az elmélettel ma már sok kutató nem értene teljesen egyet, de mindenesetre érdekes és korra jellemző megközelítése volt ennek a jelenségnek.
Fekete színű, puha, selymes bundája az 1930-as években, kis híján a teljes állományuk pusztulását okozta. A vakond testét egyenletesen borító rövid, bársonyos szőrzet a járatokban történő forgolódás közben sem akadályozza az állatot. A bunda tömörsége (200 szőrszál / mm2) meggátolja, hogy a bőrfelületüket földgöröngyök vagy vízcseppek irritálhassák. A fokozott igénybevétel miatt a vakond egy év leforgása alatt több vedlésen is áteshet. Sajnos a szőrmeipar hamar felfedezte ezt a rendkívül puha, csak aljszőröket tartalmazó, selymes tapintású gereznát, amelyekből divatos fejfedőket, gallérokat varrtak a jómódúak számára. Ha lehet ezt mondani, szerencsére jött a gazdasági világválság, ami magával rántotta a szőrmeipart is, ezáltal a korábbi években milliószámra exportált vakondbundára már nem volt kereslet. Tanulságos, hogy így menekülhetett meg ez kis talajlakó emlősfaj.
Azt is tudjuk róla, hogy miközben szorgalmasan ásogatja a járatait, megforgatja a talajt, elkeveri benne a korhadó leveleket, hajtásokat, cserebogárpajort, drótférgeket, lótücsköket is nagyszámban fogyaszt, de nem veti meg a csigákat sem és ezzel segítséget nyújt a kertészkedő embernek a talajgazdálkodásban, valamint a kártevők elleni védekezésben. Ott jelenik meg, ahol terített asztal várja, azaz a talajban sok a rovarlárva, féregzsákmány. A gyümölcsösökben különösen hasznot hajthat a kertésznek, mert a fák gyökereit pusztító pajorok, többek közt a májusi cserebogár lárvái a kedvenc csemegéi közé tartoznak. Mostanság divatos kifejezéssel élve, a vakond ökoszisztéma szolgáltatása abszolút pozitív. Tudjuk, hogy a vakond nagyon gyorsan és messzire ás, ezen béleletlen alagutak akár 200 méter hosszúak is lehetnek. Meglepő talán, de olyan elképesztően gyors a föld alatt, hogy ásásával akár 5-15 métert is megtesz óránként! A folyosók azonban nem lineárisan futnak, hanem gyakran körbe vannak rendezve és átfedik egymást, általában enyhén lefelé haladnak, és kamrába, vagy a lakó- vagy fiaskamrába vezetnek. Egy vakondüregben több nyílás, mohával, fűvel és egyéb puha anyagokkal bélelt lakó- és fészkelőkamra található. Minden folyosónak megvan a maga rendeltetése. Van főbejárat, vészkijárat, szellőzőfolyosók, vadászfolyosók és egyszerű sétálófolyosók. A vakond egyedül él az üregében. Nyáron viszonylag közel húzódik a felszínhez, ilyenkor a legtöbb odú csak 10-40 cm mélyen található. Míg a tárolókamrák is körülbelül ebben a mélységben vannak, addig a nappali kamra 50-100 cm mélységben van.
Telente azonban a vakond nem merül téli álomba, mint a pele, hanem ekkor is táplálékot keres. Bár felhalmoz egy kis készletet élő férgekből, időnként mégis szüksége van utánpótlásra, mivel minden nap megeszi a saját testsúlyának megfelelő táplálékot. Szerencsére ez nagyon jól jön gazdálkodónak, ha a pajorokról, vagy az idegenhonos spanyolcsigák populáció csökkentéséről van szó. A járatrendszer egyes pontjain szabályos éléskamrákat alakít ki, amelyekbe elsősorban harapással mozgásképtelenné tett földigilisztákat, lárvákat, csigákat halmoz fel. Ezek az eleven, nem romló tartalékok teszik lehetővé a mérsékelt égövi vakond számára, hogy a téli hónapokat is ébren tölthesse.
A nőstények számára a vemhesség és a szoptatás időszakában szintén fontosak a kevesebb mozgással elérhető raktározott zsákmányállatok. Mivel a föld magasabb rétegei télen befagynak, és a giliszták és rovarok is visszahúzódnak a mélyebb rétegekbe, a vakond ilyenkor mélyebbre ás, 50-100 cm mélyre, de különösen kemény fagyok idején akár 1,5 mélyre is lehúzódnak. Télen lelassul, lecsökken a légzésszámuk és a testhőmérsékletük is. Élelemkamráiban pedig szorgalmasan gyűjti a földigilisztákat, rovarokat, lárvákat, hogy ne legyen gondban, ha jönnek a zimankós hónapok. Hogy ne romoljon meg a begyűjtött étel, nem öli meg a prédáit, csak a harapásával megbénítja őket, így azok, jobb híján mozdulatlanul várják, hogy elfogyassza őket. A földigiliszták is mélyebb, fagymentesebb rétegekbe ássák magukat télen, ott pedig dermedten várják a tél végét. A vakond pedig egyszerűen utánuk ás és elviszi őket magával, hogy idővel elfogyaszthassa ezeket a finomságokat.
A vakond táplálékszerzésében nagyon fontos szerep jut a tapintás-érzékelő bajuszszőreinek és a hallásának is. Bár a földalatti járatrendszerben történő mozgás megkönnyítése, hogy azt ne mondjam, akadálymentesítése céljából a fülkagylói hiányoznak, de a zsákmányállatok által keltett rezgéseket a vakond jól képes lokalizálni, ezáltal utánuk eredni. Szinte kizárólag a föld alatt elejtett élőlényekkel táplálkozik, kedvenc zsákmányai a giliszták, cserebogárpajorok, lótücskök, de alkalomadtán nem veti meg a dögöt sem. Növényi táplálékot egyáltalán nem fogyaszt.
A vakondok párzási időszaka márciustól júniusig tart. A nőstények levéldarabokkal kibélelt fészekkamrában 5 hetes vemhességi idő elteltével hozzák világra utódaikat. Egy fészekben 3-8 vakondfióka található, amelyek születésükkor még csupaszok, magatehetetlenek, tömegük mindössze 3-4 g, mint akár a törpecickányoké. A fiatalokat az anya kéthónapos korukig szoptatja, ivarérettségüket egyéves korukban érik el, ekkor új territóriumot igyekeznek keresni maguknak. Ha kirándulás közben olyan furcsa jelenséget vennénk észre a lábunk előtt, hogy közvetlenül a felszín alatt, egy hosszanti túrásnyom húzódik, mintha „valaki” a hátával túrná a talajt, akkor az történhetett, hogy egy, a területét haragosan védő vakond-szomszéd feje fölött igyekezett egy fiatal kamasz vakond elsettenkedni és új vadászterületet keresni magának. Csak a szomszéd észre ne vegye őt, mert akkor kezdődik a haddelhadd!
Aktivitásuk nem köthető napszakhoz, csillapíthatatlan étvágyuk miatt éjszaka és nappal egyaránt vadásznak. A gyors anyagcseréjű, s így magas oxigénigényű vakond rosszul szellőzött járatrendszerekben zajló életét az teszi lehetővé, hogy e földalatti emlős vére – a felszínen élő fajokkal összevetve – nagyobb mennyiségben tartalmaz hemoglobint. A vakond a felszínre csak ritkán merészkedik, ilyenkor mellső lábainak belső szélére támaszkodva, gyors hullámzó mozgással éri el azt a pontot, ahol ismét a föld alá ássa magát. Ugyanakkor számos esetben figyelték meg, hogy kiadós esőzés után felszínen tekergő földigilisztákra vadásznak ezek az egyébként földalatti életmódot folytató kisemlősök. Persze azt jól meg kell fontolnia, hogy elhagyja a biztonságos földalatti jártarendszerét, mivel a felszínre kimerészkedőkre nappali és éjszakai ragadozók egyaránt leshetnek. A baglyok közül leggyakrabban macskabaglyok táplálékmaradványai között találtak vakondcsontokat, de a kistermetű menyét ugyancsak képes e specializált rovarevőt zsákmányul ejteni. A házimacskáról nem is beszélve.
A Vadonleső Program – Magyarország egyik legelső, úgynevezett közösségi adatgyűjtő (Citizen Science) programja – önkéntesek bevonásával, a vakond mellett további 17 védett növény- és állatfaj elterjedési és veszélyeztetettségi adatainak gyűjtését végzi 2009 óta. Az Év emlőse kezdeményezés keretében már a tizedik fajt vették górcső alá (ezúttal olyan fajt, amely a Vadonleső Programban is szerepel), amelynek apropóján egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet a kiválasztott védett vagy fokozottan védett emlősfaj és környezete fontosságára, jellemzőire. A Vadonleső Programhoz bárki csatlakozhat, amely egy kalandos, ugyanakkor természetvédelmi szempontból rendkívül hasznos, élményt nyújtó tevékenység a szabadban. A természetmegfigyeléssel, szemléletformálással összekötött adatgyűjtés mindenki számára elérhető, aki okostelefonnal, vagy számítógépes internet eléréssel rendelkezik, vagy ezek valamelyikéhez hozzáfér. A működés 13 éve alatt több, mint 1 800 vakond előfordulást (amely a legtöbb esetben a túrások észlelését jelenti) regisztráltak a programban az önkéntesek, amely így a második legnépszerűbb faja a Vadonleső Programnak!
