A félév utolsó Természetmegőrzési Műhely előadásával Gombkötő Péter gerinces zoológiai szakreferens várta az érdeklődőket az elmúlt héten Egerben, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban. Az előadás címe „A házimacska mint jelentős természetvédelmi problémákat okozó faj”.
Már az előzetes programkiírásainknál is jól látszott, hogy igencsak megosztó témáról lesz szó. Kollégánk prezentációjából kiderült, hogy a házi macska az Afrikában és a Közel-Keleten honos afrikai macska közel-keleti alfajának háziasításából származik, napjainkban pedig az egyik legnépszerűbb társállattá vált világszerte. Hazánkban állományát 9 millióra becsülték, ami (a viszonyítás kedvéért) a vörös róka-állomány 38-szorosa!
Mivel szándékos betelepítés eredményeként került a macska az élőhelyére, inváziós állatfajként is számon tartjuk. A házi macskák biodiverzitásra gyakorolt negatív hatását nem szabad alábecsülnünk, ezt az előadásban számos nemzetközi vizsgálat is alátámasztotta. A ragadozás, a versengés, a zavarás, a betegségek átvitele, a vadmacskával való hibridizáció mind-mind negatívan hat a vadon élő állatokra. A védett madarak zsákmányolásán, zavarásán kívül olyan fokozottan védett fajokat is veszélyeztet, mint az ürge, vagy a nemrég ismertetett eset: a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Területen élő kaszpi haragossikló esetében is.
Fontos kiemelnünk, hogy „nem beszélünk el egymás mellett” a tudatos, felelősségteljes háziállattartó emberekkel! Mindannyiunk közös érdeke, hogy a házi macskák és a kóbor állatok száma korlátozva legyen. A házi macskák szabályozatlan szaporodásával és a felelőtlen tartásukkal kapcsolatban nemcsak a védett fajok, hanem az állatmentő szervezetek, civil állatvédők is számtalanszor kerülnek nehéz helyzetbe a gazdik támogatása nélkül vagy a felelős gondolkodás hiánya miatt! A szabadon tartott házi macskák biológiai sokféleségre gyakorolt hatásait enyhítő intézkedések közé tartozik a kerítés alkalmazása, az oltás, az ivartalanítás, a macskák ragadozás elleni eszközökkel való felszerelése (pl. csengettyű), a háziállatok szabadban töltött idejének korlátozása, és a macskamentes területek kialakítása.
Köszönjük a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár támogatását, terveink szerint a Természetmegőrzési Műhely előadássorozat októbertől az év végéig folytatódik.