A következő két hónapban minden csillagdalátogató saját űrhajós hasonmásával találkozhat. A mágikus tükör a szegedi székhelyű szoftverfejlesztő cégnek, a Zengo-nak köszönhetően varázsol bennünket a Holdra.
A mágikus tükör az eddigi egyik legnagyobb felületen futó projekte a Zengo-nak: egy 86 inches, 2,5 méter átlójú óriáskijelzőn a látogatók holdjárók bőrébe bújhatnak. A szoftver 5 embert képes érzékelni és őket a Holdon, szkafanderben megjeleníteni. Az érdeklődők az érzékelő elé állva feltűnnek a virtuális jelenetben, majd saját mozgásukat látják viszont a képernyőn. Az attrakciók kialakítása során nemcsak a főszereplőkre koncentráltak, hanem igyekeztek egy olyan atmoszférát is kialakítani, ami igazi élményt nyújt. A háttér megformálásakor referenciaként a NASA 3D adatbázisát használták, majd saját ötletik mentén színesítették azt. A kijelzőhöz egyedi, saját építésű konzolt készítettek, hogy az összes igénynek megfeleljen.
A fejlesztés kihívásai közé tartozott a Kinect és a Unity összehangolása, mivel ez volt az első projekt, ahol ötvözték a kettőt. Emellett a modell előkészítése során fejtörést okozott a szkafanderes plug-in és a modell csontozásának összehangolása. A csontok mozgásait csoportosítani kellett a komplex mozdulatok valósághű ismétléséhez. Ehhez azt is figyelembe kellett venniük, hogy a hétköznapi mozgás hogyan jelenik meg szkafanderben. Emellett a Hold gravitációs mezője miatt a mozdulatokat optimalizálták a hiteles megjelenítéshez, mindezt a magas látogatói élmény biztosításának figyelembevételével.
A mágikus tükör használata a Bükki Csillagdában egy ingyenes szolgáltatás, az obszervatórium előtti térben próbálható ki.