Minden jó, ha a vége jó- kirepült a búbosbanka fiókánk! 2020.08.11. 09:28

2020-ban - „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” (LIFE13/NAT/HU/000081) elnevezésű fajvédelmi program keretében - immár harmadik alkalommal figyelhettük meg egy „D” típusú mesterséges odú lakóinak életét.

A látottak alapján kijelenthetjük, hogy az idei évben bekamerázott szalakótaodú mindennapjai voltak talán az eddigi legizgalmasabbak.

Az ez évi közvetítéshez egy, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet egyik zavartalan szegletében található, évek óta szalakóta (Coracias garrulus) által lakott odúra esett a választásunk. Sajnos az elmúlt évek kamerával megfigyelt fészkelései mind meghiúsultak, ezért reméltük, hogy idén végre egy sikeres költési szezont tudunk majd mutatni.

A szalakóta (Fotó: Soós Gábor)

Gondoltuk mi, és így is indult a történet. A madarak költését semmiképpen sem szerettük volna zavarni, ezért a kamerákat viszonylag korán, már május 4-én, a szalakóták visszaérkezése előtt felszereltük az odúhoz. A munkálatok mihamarabbi befejezésével próbáltuk segíteni azt, hogy a majdan itt fészkelők minél könnyebben hozzászokhassanak a „lakásuk” kisebb mértékű átalakításához. Emiatt azonban várható volt, hogy az odú első lakói nem a szalakóták lesznek, hanem más önkéntes házfoglalók, mégpedig a seregélyek (Sturnus vulgaris). És ez így is történt.

A kilakoltatás azonban hamar bekövetkezett. Május 10-ére megérkeztek a várva várt szalakótáink és határozott ultimátumot adtak az eddigi „lakóknak”. Emiatt a seregélyeknek hátra kellett hagyniuk a négy tojásukat, amiket az egyik madarunk ki is dobált az odúból.

A szalakóták sokáig tettek-vettek az odúban és annak környékén, és közben sikeresen megvédték azt egy őket kiebrudalni szándékozó másik „kékcsóka” pártól is. Ekkor már azt hittük, hogy végre végigkísérhetjük egy teljes és sikeres költési szezonjukat, ám egyszer csak otthagyták a kamerával felszerelt odút.

Már-már kezdtünk kissé csalódottan arra gondolni, hogy az idén sem sikeredett túl hosszúra a közvetítésünk, és az időközben felbukkanó mezei verebek (Passer montanus) sem hoztak nagyobb derűt. Május 31-én azonban megjelentek az idei műsor igazi főszereplői, a búbosbankák.

A búbosbanka (Upupa epops) hazánk egyik legjellegzetesebb megjelenésű madárfaja, melyet jellegzetes bóbitájáról könnyen fel lehet ismerni. Testének nagy részét narancssárgás tollazat borítja, a fekete-fehér sávozású szárny- és faroktollai pedig leginkább lepkeszerű röptében kerülnek szem elé. Hangja szintén egyedi, „up-up-up” kiáltása általában már messziről elárulja. Elsősorban alföldi faj, de nyíltabb, ligetes domb- és hegyvidékeken is találkozhatunk vele. Eredetileg ezek a madarak is az idős fák harkályok által vájt odvaiban költöttek, manapság azonban - alkalmazkodva az antropogén tájelemekhez - képesek akár egy-egy tanyaépület réseibe, kőrakások közeibe vagy akár gumiabroncsok közé is lerakni tojásaikat. Hajlított csőrük segítségével, leginkább a földön keresgélve szedik össze a főképp rovarokból álló táplálékukat. Vonuló madárfaj, mely a telet Afrikában tölti. Általában augusztus-szeptember hónapokban indulnak útnak, és többnyire csak márciusban láthatjuk őket újra. Érdekesség, hogy népies elnevezései, mint a büdös banka, a fostos bugybóka is a fiókák védekezési módjára utal, minek során kellemetlen szagú ürüléküket lőve próbálják elriasztani az illetéktelen behatolókat. Másik népi neve, a ganajmadár, mely arra utal, hogy táplálékát gyakran gyűjti a marhák, illetve lovak ürülékéből. A búbosbanka védett madárfaj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50.000 Ft.


A búbosbanka (Fotó: Soós Gábor)

A lelkes nézőközönséggel együtt mi is nagyon örültünk a búbosbankák érkezésének, továbbá annak is, hogy nekik köszönhetően a kamerával ellátott szalakótaodúnk sem maradt üresen. A bankák pedig nem is tétlenkedtek, hiszen a közvetkező napokban nemcsak a fészekanyagot rendezgették szorgosan, hanem a revírjüket is őrizték. Ezt időnként komoly harcok árán kellett megvédeniük a vissza-visszatérő szalakótáktól, de ezek a határvillongások viszonylag hamar elcsendesedtek.

Ezt követően a tojások lerakását mindenki izgatottan várta, és június 14-re meg is érkezett az első, amit még további 6 követett. Aznap azonban más érdekes dolog is történt, ugyanis egyszer csak megjelent egy másik tojó is az odúban, akit a pár megtűrt, nem zavart el. A „szerelmi háromszög” alatt a két tojó között többé-kevésbé zavartalannak tűnt a viszony, a hím által szorgalmasan hordott táplálékkal még egymást is etették, de azért előfordult időnként némi csipkelődés is. Az, hogy mi lehetett az oka a kialakult helyzetnek, nehéz megmondani, mivel nem egy konkurens bankapár próbálta meg elfoglalni az odút, hanem egy plusz tojó csatlakozott be a költőpárhoz. Több teóriát is fel lehet állítani, amik közül a legvalószínűbbnek az összetojás jelenségét tartjuk. Ez azt jelenti, hogy két tojó ugyanabba az odúba rakja tojásait, amiket feltételezhetően ugyanaz a hím termékenyített meg, vagyis ez esetben poligámiáról (többnejűség) is beszélhetünk. Azt azonban egyedi azonosítók híján nehéz megmondani, hogy melyik tojó maradt az odúban, vagy esetleg felváltva kotlottak-e. Ennek oka, hogy akármennyire is jellegzetesnek látjuk az egyes egyedek fejmintázatát, a bóbita tollazata mindig más-más módon áll, így annak kinézete is változhat. Természetesen egyéb okok is állhatnak az érdekes események mögött. Lehet szó fajon belüli fészekparazitizmusról, ami azt jelenti, hogy a tojó egy másik fajtárs fészkébe rakja a tojását, és ez által mentesül a fiókanevelés feladatai alól. Ez a magyarázat viszont azért tűnik kevésbé elfogadhatónak, mivel a másik tojó nem közvetlenül a tojások lerakása után, hanem csak később hagyta ott a fészket. Előfordulhat az is, hogy az idegen tojó elvesztette párját, viszont fészkelési ösztönei arra késztették, hogy a tojásait lerakja, majd továbbálljon. Mindezek azonban csak találgatások, legvalószínűbb oknak a fentebb kifejtett összetojást tartjuk.

Az első fióka június 29-én kelt ki, az utolsó pedig július 2-tól volt látható a kameraképeken. Ez szintén az összetojás elméletét erősíti, mivel 7 fióka kelt ki 4 nap alatt, és mivel a banka naponta egy tojást rak le, és általában már az első lerakása után kotlásba kezd, így értelemszerűen 7 nap alatt kellett volna kikelni a 7 fiókának. Mindenki örült a kicsik érkezésének, a szülők szépen etetgették, nevelgették a fiókákat. A július 3-ai eseményre, - mely egyébként nem ritka és a természet rendjének részét képezi - azonban senki sem számított. A fiókák intenzív fejlődése érdekében, a kotlást követően a tojó is kiveszi a részét az utódok táplálásából, ez azonban azok védelem nélkül hagyásával jár, ami komoly kockázatot hordoz magában. És a baj meg is érkezett, méghozzá egy másik banka „személyében”. Az idegen madár az odú nyílásánál töltött rövid várakozást követően beugrott abba, majd egyenként elpusztította a fiókákat. A szalakótáknál láthattunk már ilyet, ám az ilyen intraspecifikus kompetitív (fajon belüli versengés) viselkedést általában az odú elfoglalása is követi. Ez rendszerint akkor áll fenn, amikor nincsenek megfelelő mennyiségben fészkelőhelyek. Ahogy fentebb is írtuk, a búbosbankák szinte akárhova képesek beköltözni, ám olykor-olykor még náluk is lehetséges ez. Ebben az esetben azonban nem ez történt. A tettes, miután végzett a fiókákkal, továbbállt és nem tért vissza se egyedül, se a párjával, illetve a külső kamera sem rögzített bankák közötti revírharcot. Szappanoperákba illő feltételezésekbe nem szeretnénk bocsátkozni, így eltekinthetünk a hoppon maradt tojó féltékenységi bosszújától.

Öröm az ürömben, hogy a merénylő nem volt túl alapos, és egy fióka túlélte a támadást. Habár egy ideig nem úgy tűnt, hogy életben marad, végül szépen összeszedte magát és felcseperedett. Az időközben a nézők által Egykének, ill. Bubinak keresztelt madár, ha csak egyedül is, de július 28-án elhagyta az odút. A faj védelme szempontjából nyilván az lenne a legoptimálisabb, ha minden fészekalj összes fiókája ki tudna repülni, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a természet rendjének ebbe a részébe nem tudunk és nem is etikus beleavatkoznunk. Nem is beszélve a kirepült fiókákat tizedelő további természetes letális okokról, amik ellen szintén nem tudunk fellépni, amihez sajnos hozzájárulnak az antropogén eredetű problémák is.

A közvetítés véget ért és összességében elmondhatjuk, hogy rendkívül izgalmas és drámai eseményeket láthattunk. Köszönjük a lelkes nézőközönségnek a folyamatos érdeklődést és az építő szándékú hozzászólásokat. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk folytatni a közvetítést jövőre is, és bízunk benne, hogy az adás is gördülékenyebben megy majd.

Kapcsolódó

4 Austausch mit dem Kiskunság Nationalpark / Exchange with the Kiskunság National Park

4 Austausch mit dem Kiskunság Nationalpark / Exchange with the Kiskunság National Park

2023.04.19. 14:18
Vom 23. bis zum 28. Oktober waren wir in dem Kiskunság Nationalpark, der Nationalpark wurde im Jahr 1975 gegründet und liegt zwischen Donau und Theiß in der Mitte von Ungarn. Die beiden Freiwilligen Paul und Tristan absolvieren hier ihren Freiwilligendienst, wie Marei und ich sind sie auch mit dem Kulturweit Programm in Ungarn. Damit wir die diversen Landschaftsformen in Ungarn etwas besser kennen und verstehen lernen können, haben wir uns, so wie die Freiwilligen vor uns für ein gemeinsames Austausch Projekt entschieden. Während sich das bewaldete Bükk Gebirge durch verschiedene Karstformationen und Kalksteinberge auszeichnet, sind im Kiskunság Nationalpark verschiedene Steppen, Salzwiesen und Weiden vorzufinden. Beide Nationalparks sind also sehr unterschiedlich und in ihrer Biodiversität einzigartig, weshalb der Austausch eine spannende Lernmöglichkeit darstellt. An dem meisten Tagen waren wir mit Csaber einem der Ranger des Kiskunság Nationalparks unterwegs, dieser hat uns viel über die Artenvielfalt in Nationalpark erklärt. Die Puszta steppe bieten ein Lebensraum für zahlreiche Pflanzen und Tiere, so hatten wir das Glück an einem Tag great bustards (Großtrappen) zu sehen. Diese gehören mit einem Gewicht von bis zu 16 kg zu den schwersten flugfähigen Vögeln der Welt. In den letzten zweihundert Jahren ging der Mitteleuropäische Bestand fast verloren, weshalb die Vögel heute besonders geschützt werden müssen. Weiterhin haben wir Common Hackberries (Amerikanischer Zürgelbaum) herausgerissen, diese aus Amerika importierte Pflanze stellt durch ihre rasante Verbreitung eine starke Gefährdung für die Artenvielfalt da. Die Lebensbedingungen im Nationalpark sind günstig für die Common Hackbeeries, so dass sie sich schnell weiterverbreiten können, weshalb ihr Bestand reguliert werden muss. Breitet sich eine invasive Pflanzenart zu weit aus und gefährdet die heimische Artenvielfalt, so wird eingegriffen. Würden sich die invasiven Pflanzen weiter ausbreiten und dann von einer Krankheit befallen werden, so wären direkt alle Pflanzen betroffen, aus diesem Grund soll die Artenvielfalt geschützt werden. Im Kiskunság Nationalpark durften aber auch viele andere spannende Erfahrungen machen, in der Waldhütte in welcher wir in der Woche unseres Aufenthalt gelebt haben, gab es keine Heizung, weshalb wir Holz gehakt haben um zu heißen, Trinkwasser gab aus Kanistern und zum Duschen haben wir ein Duschfeuer angemacht. Durch diese Erfahrung sind uns viele Privilegien noch einmal deutlich bewusster geworden und wir haben sie noch mehr zu schätzen gelernt. Die Erfahrungen im Kiskungság Nationalpark waren also auf ganz vielen verschiedenen Ebenen sehr bereichernd.
Tovább olvasom
6 Höhlenbesichtigungen mit den Freiwilligen aus dem Kiskunság Nationalpark

6 Höhlenbesichtigungen mit den Freiwilligen aus dem Kiskunság Nationalpark

2023.04.19. 14:25
Marei Im Zeitraum vom 27. November bis zum 4. Dezember 2022 haben uns die beiden Freiwilligen aus dem Kiskunság Nationalpark besucht. Neben der Arbeit hatten wir aber auch die Gelegenheit, Höhlen zu besichtigen. Insgesamt beträgt die Zahl der bekannten Höhlen im Bükk-Gebirge fast 1200 und ist damit von besonderem Wert. Am 29. November 2022 hat uns unser Ansprechpartner im Geopark Balázs mit nach Lillafüred genommen, wo wir an einer Führung in der Anna-Höhle, einer Kalktuffsteinhöhle, teilgenommen haben. Vor dem Betreten sahen wir neben dem Eingang den Szinva-Wasserfall. Wie wir im Inneren feststellen konnten, sorgt dieser Wasserfall dafür, dass die sich an der Decke befindenden Baumwurzeln und Reste weiterer Pflanzen von Süßwasserkalkstein aus dem herunterfließenden Wasser bedeckt werden. Die Länge der Höhle beträgt 400 m. Anschließend ging es weiter zur St. Stephan-Höhle, die sich ebenfalls in Lillafüred befindet, aber mit 1514 m deutlich länger als die Anna-Höhle ist. Diese streng geschützte Höhle ist zudem eine Tropfsteinhöhle. Ein bestimmter Teil der Höhle ist für Besucher:innen selbst mit geführten Touren nicht betretbar. Aufgrund der besonders reinen Luft wird dieser Teil für Krankenhaus- und Therapie-Gruppen genutzt. Nachdem wir am 30. November 2022 zuerst Daten von Bäumen gesammelt hatten, die besonders wichtig für die Biodiversität sind, ist der Ranger Roland mit uns nach Cserépfalu gefahren. Von dort ging es für uns in die Szeleta-Höhle. Diese ist für Besucher:innen nach einem etwas anspruchsvolleren Anstieg zum Eingang frei zugänglich. Ihr besonderer Wert liegt in prähistorischen Funden, auf die Archäolog:innen bei Ausgrabungen gestoßen sind.
Tovább olvasom