​Mátrafüredi döntővel zárult a II. Mátra Kincsei verseny 2022.06.07. 12:01

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mátrafüredi látogató-, oktatási és kezelőközpontjának, a Harkály Háznak az oktatási csoportja második alkalommal rendezte meg a Mátra Kincsei Természetismereti és Természetvédelmi Versenyt.

A megmérettetésen két korcsoport az 5-6. osztályos és a 7-8. osztályos korosztály, három fős csapatai vehettek részt. Idei versenyünkre a tavalyi évhez hasonlóan a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területéről túl is, az ország több pontjáról érkeztek nevezések, összesen 23 oktatási intézmény 64 csapata jelentkezett. A három fordulós vetélkedő remek lehetőséget biztosított, hogy a résztvevők iskolai tanulmányaikat kiegészítve átfogó képet kapjanak a Mátra természeti értékeiről és azok védelméről. Bár a feladatok a Mátra kincseit helyezték előtérbe, egyéb, az ország más tájaira kiterjedő ismereteket is elsajátíthattak a diákok. A Mátra Kincsei Természetismereti és Természetvédelmi Versenyen szerzett tudás kiváló alapot jelent a diákok szemléletformálásához, hogy később a természet szépségére és védelmére érzékeny, tudatos felnőtt válhasson belőlük.

A döntő megmérettetésre készülődtek a csapatok

Az első három forduló alkalmával hat témakör feladatait oldották meg a diákok: nemzeti parki ismeretek, madárvilág, hüllők és kétéltűek, rovarvilág, növényvilág és élőhelyek témában. Fordulónkét minden témakörön belül újabb és újabb élőlénycsoporttal ismerkedhettek a diákok. Az évközi feladatsorokat e-mailen keresztül kapták meg a csapatok és a kézzel kitöltött feladatokat ugyanígy juttatták vissza a szervezők részére. Az első három forduló alapján korosztályonként az öt-öt legtöbb pontot szerző csapat jutott a döntőbe. A döntő a Harkály Házban került megrendezésre május 31-én. A végső megmérettetésre minden csapat kiselőadással készült, amiben egy a lakókörnyezetükhöz közeli, vagy iskolájuk közelében fekvő természetvédelmi területet és annak bejárást mutatták be a diákok.

A döntő a csapatok kiselőadásával kezdődött

A versenytársak, és az érdeklődő közönség

A nap folyamán feladatlap kitöltésére is sor került, amely az első három forduló tudásanyagát dolgozta fel. A nemzeti parki védjegyes termékekből készült szendvicsebédet követően pedig a terepi feladatok következtek. A tanulóknak a Sár-hegyi Mandula Tanösvény, Harkály Ház – Szent Anna-tó közötti szakaszán elhelyezkedő öt állomáspontot kellett végigjárniuk, ahol természetvédelmi őr kollégáink várták őket érdekes terepi feladatokkal. A terepi részen többek között sor került madárhang felismerésre, fásszárúak határozására, kétéltűek és bogarak felkutatására és a természetvédelmi őrök által alkalmazott, különböző speciális eszközök beazonosítására is.

A csapatok a terepi feladatok során is szépen teljesítettek

A döntőbe jutott csapatok magas szintű felkészültséggel és határtalan lelkesedéssel vágták bele a döntő feladatainak teljesítésébe. A nap végére a következő sorrend alakult ki a döntős csapatok között:

5-6. korosztály


1. helyezettNapraforgók csapata: Melykó Emma Dóra, Pethes Mirella, Pethes Patrícia

Felkészítő: Gyárfásné Kovács Marianna - Kossuth Lajos Általános Iskola, Hatvan


2. helyezett – Öko-lányok csapata: Bognár Emília, Sallai Liliána Titanilla, Vincze Virág Szonja

Felkészítő: Kis Pap Zoltánné - Jókai Mór Általános Iskola, Szilvásvárad


3. helyezett – Villámok csapata: Braun Péter, Kovács Nóra, Nagy Kristóf

Felkészítő: Kovács Rozália - Tamási Áron Általános Iskola, Pétervására


4. helyezett – Viszneki természetbúvárok csapata: Árvai Gergő, Berta Bence, Nagy Zoltán

Felkészítő: Csomor Albert - Általános Iskola Visznek


5. helyezett – Ózdi gatyáskuvik csapata: Kónya Káleb, Elek Bálint, Horváth Ádám

Felkészítő: Maruzsi Henrietta - Vasvár Úti Általános Iskola, Ózd


7-8. korosztály

1. helyezett – Sóshartyáni madárbarátok: Berényi Janka, Berényi Lili, Rátkai Anna

Felkészítő: Berényi József- Sóshartyán


2. helyezett – Szederlesők csapata: Császár Csanád, Hipszki Botond, Fehér Nimród Örs

Felkészítő: Gyárfásné Kovács Marianna - Kossuth Lajos Általános Iskola, Hatvan


3. helyezett – Hegyi kristályok csapata: Domján Zsófia, Juhász Panna, Orosz Luca

Felkészítő: Varga Katalin Szonja - Szent Imre Általános Iskola, Nagyréde


4. helyezett – Entek csapata: Fazekas Nóra, Novodonszki Réka, Szántai Timon

Felkészítő: Gódorné Gergely Éva - Petőfi Sándor Általános Iskola, Hévízgyörk


5. helyezett – Tudorkák csapata: Sánta Laura, Kovács Csongor, Szalontai Bendegúz

Felkészítő: Pintér Zsuzsanna - Bán Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, AMI és Óvoda, Tiszafüred


A verseny eredményhirdetéssel és díjátadóval zárult.

Versenyünk célja a gyermekek élményalapú természetvédelmi tudástárának bővítése és a természet szeretetének elmélyítése volt, így a vetélkedő legnagyobb és leghasznosabb hozadéka is az új ismeretek elsajátítása volt. A gyermekek lelkesedését, kutatói munkáját és lelkiismeretes felkészültségüket díjazván minden csapat nemzeti parki tárgyi nyereményekben részesült, továbbá a második helyezett csapat a nemrég megnyílt Bükki Csillagdába szóló belépőkkel gazdagodott, a harmadik helyezett csapat a fokozottan védett, lillafüredi Szent Anna – barlangba nyert szakvezetett túrát. Mindkét korosztály első helyezést elért csapatai pedig a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, felsőtárkányi szállás- és oktatóhelyére a Bábakalács Természetiskolába nyert 2 éjszaka szállást, 3 napnyi természetvédelmi programcsomaggal fűszerezve.

Gratulálunk minden nevezett csapat és felkészítő tanáraik szép teljesítményéhez és külön gratulálunk döntőseinknek! A 2022/23-as tanév során újra megrendezzük a Mátra Kincsei Természetismereti és Természetvédelmi Versenyünket, így várunk minden kedves régi és új résztvevőt a következő szezon során is.

Fotók: Molnár Márton, Magos Gábor, Berényi József

Kapcsolódó

2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences  with the rangers

2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences with the rangers

2023.04.19. 14:04
RonjaInsgesamt gibt es im Bükki Nationalpark 34 Ranger/Innen, die Aufgaben von Ranger/Innen sind sehr vielfältig. Die ursprüngliche Bedeutung ist die Betreuung eines Schutzgebietes, zu ihren Aufgaben gehören zum Beispiel Instandhaltungsarbeiten, sie kümmern sich um invasive, so wie schützenswerte Tier und Pflanzenarten, sie führen Exkursionen im Nationalpark und arbeiten an Forschenden Tätigkeiten. Häufig haben Ranger:Innen ein Gebiet in welchem sie Spezialisiert sind, so dass sich einige Ranger besonders gut mit Vögeln auskennen und andere mit Insekten oder Pflanzen. Als ersten Ranger durften wir Atila bei seiner Arbeit in Szilvásvárad begleiten, wir haben von ihm viel über die Relevanz von Biodiversität gelernt und warum Monokulturen so gefährlich für einen Wald sein können. Die Artenvielfalt von Pflanzen in einem Gebiet bietet vielen Tieren einen Lebensraum, deshalb ist eine kontrollierte Abholzung der Wälder kombiniert mit einer kontrollierten Aufforstung relevant für die Aufrechterhaltung von Artenvielfalt. So fällt es beispielsweise in Atilas Aufgabenbereich die Holzfällung zu kontrollieren. Wenn an den falschen Stellen oder zu viele Bäume gefällt werden, kann dies die Biodiversität in einem Gebiet gefährden. Deshalb gibt es genaue Pläne, welche Bäume gefällt werden dürfen. Bei der Aufstellung dieser Pläne gilt es die Interessen der Forstindustrie und die des Naturschutzes in Einklang miteinander zu bringen. Auch Totholz ist ein wichtiger Bestandteil des Nährstoffkreislaufs im Wald, da dieses durch Insekten und Pilze abgebaut wird und so wieder Nährstoff für neue Pflanzen darstellt. Deshalb ist es wichtig, dass Totholz nicht direkt aus dem Wald gebracht wird, sondern für einige Jahre im Naturkreislauf zu lassen. Weiterhin haben wir Fußspuren von Wölfen und Hirschen gesehen und durften etwas über die Verhaltensweisen dieser Tiere erfahren. Am 14. Oktober waren wir Wasservögel zählen, die Aufnahme des Bestandes ist wichtig um den Schutz von bedrohten Arten gewährleisten zu können, so kann erfasst werden wie sich die Rastbestände entwickeln. Ist eine Vogelart vor dem Aussterben bedroht, dann kann diese beispielsweise unter Artenschutz gestellt werden, so wird der Fortbestand gewährleistet. Außerdem haben wir die Bedrohung durch invasive Tierarten verstehen gelernt, so kann ein ehemaliges exotisches Haustier, welches achtlos in der Natur ausgesetzt wird dort eine Bedrohung für die heimischen Tiere sein. Außerdem haben wir Bieber Dämme gesehen und verstehen gelernt, welchen Einfluss sie aus auf das Pflanzenwachstum um den Damm herum haben können. In Verpelét haben wir an einer invasiven Pflanzen Kontrolle teilgenommen, hier haben wir Büsche rausgerissen, welche invasiv waren, da diese eine Bedrohung für die Artenvielfalt in Verpelét darstellen. Durch das Herausreißen der invasiven Büsche soll der Platz für die heimische Artenvielfalt erneut hergestellt werden. Die Wiesen bieten vielen Blumen einen Platz zum Blühen doch die Büsche stellen eine Konkurrenz in Bezug auf die zur Verfügung stehenden Mineralien da, weshalb es notwendig ist sie zu entfernen.
Tovább olvasom