A természetvédelmi őrszolgálat ifjú kócsagőröket keres! 2022.03.22. 10:26

Az Ifjú Kócsagőr Programban – az Agrárminisztérium, a tíz Nemzeti Park Igazgatóság, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet, a 30y zenekar, a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány, valamint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. együttműködésének köszönhetően – mintegy 80 szerencsés jelentkező ismerkedhet meg a természetvédelem gyakorlati feladataival.

Jelentkezz a már 10 éves programunkra, vegyél részt a megmérettetésben!

Legyél Te a legjobb 2022-ben, és kiemelkedő munkádat szakmai díjjal és egy különleges utazással jutalmazzuk az Erdélyi-középhegység Natúrparkba!

Jelentkezz,

  • ha 18 és 24 év közötti vagy,
  • ha elhivatott vagy a természetvédelem iránt, és
  • ha szívesen elmélyítenéd tudásodat gyakornokként egy természetvédelmi őr mellett!

A programban való részvétel jövedelemszerzési lehetőséggel nem jár, célja, hogy bepillantást engedjen a terepi természetvédelem mindennapjaiba, megismertesse az adott nemzeti park táji és természeti értékeit.

MIT VÁRUNK EL A PROGRAM RÉSZTVEVŐITŐL?

  • szakmai elhivatottság, önállóság, kreativitás, jó kommunikációs készség szóban és írásban egyaránt
  • átlagon felüli kitartás
  • megfelelő állóképesség

Előny, de nem feltétel

  • szaktanári ajánlás
  • dokumentált szakmai múlt, elismerések, verseny eredmények
  • természetvédelmi egyesületek munkájában való aktív és igazolható részvétel

FONTOS TUDNIVALÓK A JELENTKEZÉSRŐL

Jelentkezési határidő: 2022. április 22.

A programban való részvétel önkéntes. A jelentkezés során három helyszínt (nemzeti park igazgatóságot) is megjelölhetsz, ezzel is növelve az esélyét, hogy a program résztvevői közé kerülhess! Vedd figyelembe, hogy a választott igazgatóság nem biztos, hogy tud szállást biztosítani számodra, és nem minden esetben tudnak segíteni a területre való eljutásban.

Az ajánlásokat és az igazolásokat küldd el nekünk az ifjukocsagor@furgediak.hu e-mail címre, de tartsd szem előtt, hogy a jelentkezési űrlap (a jelentkezéseket a www.ifjukocsagor.furgediak.hu weboldalon keresztül várják a nemzeti parkok) kitöltése ez esetben is kötelező!

A jelentkezés nem jelent automatikus felvételt az Ifjú kócsagőr Programba, a gyakornokok kiválasztása a jelentkezők számától függően több körben történhet. A programban maximum 80 gyakornok elhelyezését tudjuk vállalni a magyar természetvédelmi őrök mellé.

A jelentkezések feldolgozása után, 2022. május 18-ig e-mailben értesíti a jelentkezőket a Fürge Diák Iskolaszövetkezet. Visszajelzést azok is kapnak, akik esetleg nem jutnak be az első fordulóba.

Május végén történik meg az ifjú kócsagőr és természetvédelmi őr párosok kialakítása az egyes nemzeti park igazgatóságoknál.

A TEREPGYAKORLAT

Az Ifjú Kócsagőr Program nyáron egy intenzív természetvédelmi őri terepgyakorlattal folytatódik a kiválasztott nemzeti parkban 10 munkanapon keresztül.

Ennek során aktívan részt vehetsz a természetvédelmi őri feladatokban – vagyis betekinthetsz a természetvédelmi kezelés mindennapjaiba.. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Éjszakai denevérgyűrűzés, gólyafióka-mentés, fokozottan védett orchideák felmérése, ürgék befogása és áttelepítése, vadkamera-kihelyezése, gémtelep-megfigyelése csónakból és levegőből, rétisasfészkelés ellenőrzése, hogy csak néhány érdekességet említsünk az elmúlt évek nyári élményei közül.

Miért éri meg neked a terepgyakorlat?

  1. Mert szakmai tapasztalatszerzésre tökéletes megoldás.
  2. Mert így biztosíthatod szakmai gyakorlati helyedet.
  3. Mert szuper csapat és kellemes légkör fogad országszerte.
  4. Mert a munkavégzés változatos.
  5. Mert kiváló referenciát jelent szakmai önéletrajzodhoz.

A kéthetes nyári gyakorlatot nemzeti parki területi döntők zárják az augusztus 19. és 31. között. A területi döntőben a nemzeti parkok legjobbjait választjuk ki, és ők lesznek azok, akik az országos döntőben mérik majd össze tudásukat.

A Terepgyakorlatról a résztvevő Ifjú Kócsagőröknek őri naplót kell készíteni, amiben az élményeikről, a tapasztalataikról és a két hét során szerzett tudásukról kell beszámolniuk. A területi döntőbe jutás előfeltétele továbbá, hogy a gyakorlat során legalább két alkalommal írjon képes és/vagy videós beszámolót a nemzeti parkban töltött mindennapjairól, illetve készüljön legalább egy 10 másodperces videó is. A videóban mutasd be, hogy neked mit adott a 10 napos gyakorlat, mit tanultál ezen időszak alatt.

A képes és videós beszámolóhoz lépj az Ifjú Kócsagőr Program Facebook csoportjába: https://www.facebook.com/groups/ifjukocsagor

A DÖNTŐ

Az országos döntő időpontja: 2022. szeptember 21-23.

A döntő helyszíne a Körös-Maros Nemzeti Park.

A védett természeti területeken megrendezésre kerülő eseményen szállást és étkezést minden résztvevőnek biztosítunk.

Az eredményhirdetésre az országos döntő 3. napján kerül sor.

A döntőben a különböző elméleti és gyakorlati feladatok mellett személyesen is találkozhatnak az egyes igazgatóságok Ifjú Kócsagőrei.

Legyél Te a legjobb 2022-ben, és kiemelkedő munkádat szakmai díjjal és egy különleges utazással is jutalmazzuk az Erdélyi-középhegység Natúrparkba!

Kapcsolódó

2022/1. - 3. Fieldwork in the national park

2022/1. - 3. Fieldwork in the national park

2022.08.23. 15:27
Bastardindigo Sträucher und eine Tonne Fledermauskot[21.03.2022-26.03.2022]Es gab bereits und wird noch viele Tage geben, an denen wir im Büro sitzen und Recherche Arbeit zu unterschiedlichen Themen leisten, Zusammenfassungen und Übersichten erstellen oder auch mal Buchausschnitte einscannen. Jedoch wollen wir unsere Blogeinträge besonders den Aktivitäten draußen widmen. Somit waren wir in der letzten Woche unter anderem in der Nähe von Tiszabábolna. Hier mussten Bastardindigo Sträucher (Amorpha fruticosa) in einem sumpfigen Gebiet abgesägt, zum Rand des Sumpfgebietes und von dort über eine Grasfläche zu einer Häckselmaschine transportiert werden. Bei diesen Sträuchern handelt es sich auch dieses Mal um eine invasive Art. Diese kommt aus China und verbreitet sich aggressiv und sehr schnell. Somit verschlechtert sich die Qualität des Ökosystems und einheimische Pflanzen werden verdrängt.An einem anderen Tag waren wir in der reformierten Kirche von Bánhorváti um diese von Fledermauskot zu befreien. Im Gebälk der Kirche leben circa dreihundert Fledermäuse, unter anderem kleine Hufeisennasen und große Mausohren. Da der Nationalpark sich dafür einsetzt, dass diese Tiere weiterhin den Lebensraum in der Kirche nutzen können, sind sie auch für die Beseitigung des Kots zuständig. Es sind verschiedene Gebäude, wo dies gemacht werden muss und findet so ungefähr in einem drei Jahres Abstand statt. In dieser Zeit hat sich ca. eine Tonne an Kot gesammelt, die wir in Säcke schippten und die steilen Treppen vom Dachboden heruntertragen mussten. Nach mehreren Stunden harter Arbeit und ca. 80 Säcken mit Kot waren wir endlich fertig und ziemlich erschöpft. Am Samstag war ein normaler Arbeitstag, da dieser freie Tag auf den 14. März verlegt wurde, um ein verlängertes Wochenende zu ermöglichen. Diesen verbrachten wir erneut mit dem Sammeln von Müll.
Tovább olvasom