1 éves a miskolci Szeleta Park Látogatóközpont 2024.12.13. 10:29

Idén, december 13-án ünnepli megnyitásának egy éves évfordulóját a Szeleta Park Látogatóközpont. Szülinapi akció keretében a december 13-14-i hétvégén kedvezményes belépőjegyekkel várjuk a látogatókat.



Igazgatóságunk december 12-én, csütörtökön, "szűk családi körben" ünnepelte a miskolci Szeleta Park Látogatóközpont, a hazai nemzeti parkok legnagyobb látogatóközpontjának egy éves születésnapját. Az eseményen köszönthettük Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális és Sport Osztályának vezetőjét, Kovács Zsuzsannát, a Bükki Kör - Miskolc és a Bükk Turizmusáért Közösség képviseletében Angyal Enikőt, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) miskolci szervezetének elnökét, Bak Lászlót, valamint a Miskolci Kocsonyafesztivál alapítóját és jogtulajdonosát, Rózsa Editet.

Az ünnepségen Rónai Kálmánné igazgató asszony köszöntője után Bíró Tibor látogatóközpont-vezető foglalta össze az intézmény elmúlt 1 évének legfontosabb eseményeit. A látogatóközpont-vezető ismertette: a Szeleta Park környezeti nevelésben, természetvédelem iránti érzékenyítésben - immáron Természetiskolai Oktatóhelyként -, valamint Miskolc és környéke turizmusában betöltött szerepét, és kiemelte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság életében és az országos ökoturizmusban elért sikereit is.

Bíró Tibor köszöntőjében hangsúlyozta, a létesítmény sikere nemcsak a közvetlen kollégák és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak sikere, hanem az együttműködő szervezetek közös sikere is. A Szeleta Park munkatársai a mindennapos működésen túl számos kitelepülésen is részt vettek (pl.: Magyar Vöröskereszt miskolci rendezvénye, Campus Fesztivál, stb.), a létesítmény pedig nagyszabású rendezvények helyszínéül is szolgált. Itt került megrendezésre többek közt a BAZ vármegyei Katasztrófavédelem Családi Napja, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) miskolci szervezetének Gyereknapi programja és országos őszi találkozója, a Sanofi Magyarország Családi Napja, és a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ rendezvénysorozata, a GYEK Napok is. A Szeleta Park adott otthont ugyanakkor az Újszülöttek Világnapja alkalmából a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Újszülött Intenzív Osztálya rendezvénye számára, de a Bükk Ring kerékpáros teljesítménytúra rajt- és célállomásaként is szolgált. Az intézmény eredményes együttműködést folytat az MBH Bank Nyrt.-vel és folyamatos a közös munka a Miskolci Egyetem Markerting és Turizmus Intézetével is.

A megnyitás óta eddig közel 67.000 látogatót fogadó látogatóközpont további partneri együttműködéseiről is szó esett, és a következő évi programterveiből is kaphattak egy kis ízelítőt a résztvevők.

Szülinapi akció keretében a december 14-15-i hétvégén kedvezményes belépőjegy árakkal kedveskedünk a Szeleta Parkba látogatóknak: a kiállítást mindössze 100 Ft-os regisztrációs jeggyel tekinthetik meg, míg a játszóházba 50% kedvezménnyel válthatják meg a gyermekek számára a belépőjegyet! Jöjjenek, ünnepeljenek Velünk Önök is!


Kapcsolódó

1 Vorstellung / Introduction

1 Vorstellung / Introduction

2023.04.19. 13:59
Ronja:Jó napot! Mein Name ist Ronja Köhler und ich bin 19 Jahre alt. Meine Heimat ist Lübeck eine Stadt im Norden von Deutschland in der Nähe der Ostsee. In meiner Freizeit war ich schon immer gerne in der Natur, an manchen Tagen um meine Gedanken während eines Spazierganges zu ordnen, an anderen um bei Baumpflanz und Müllsammel Aktionen teilzunehmen. Weil die Natur für mich gleichzeitig ein Ort zur Entspannung und ein Ort zum Lernen darstellt, habe ich mich entschieden mich bei Kulturweit für einen Naturfreiwilligendienst zu bewerben. Meine Hoffnung war es gleichzeitig in der Natur zu sein und mehr über die Bio und Geodiversität unserer Erde zu erfahren, außerdem wollte ich gerne etwas zurück geben für all das was wir von der Natur bekommen.Über die Unesco-Komission wurden Marei und ich dann in den Bükk Nationalpark geschickt und so haben wir die einmalige Möglichkeit bekommen ein halbes Jahr in Ungarn zu verbringen. Hier lernen wir nicht nur die Natur auf vielfältige Weise zu betrachten, wir versuchen uns an einer neuen Sprache und dürfen ganz viele neue Menschen kennenlernen, aber auch uns selbst lernen wir von einer neuen Seite kennen. Nach dem halben Jahr hier in Ungarn möchte ich gerne ein weiteres halbes Jahr arbeiten und Reisen. Mich interessiert es sehr verschiedene Länder kennenzulernen, neue Menschen zu treffen und verschiedene Ökosysteme verstehen zu lernen. Nach einem Jahr des Lernen, Reisens und neue Eindrücke sammeln, möchte ich zum Wintersemester diesen Jahres anfangen zu studieren. Momentan interessiere ich mich mich sehr für Soziologie, Psychologie und Politikwissenschaften. In den nachfolgenden Artikeln versuchen wir einen kleinen Einblick in unsere Erfahrungen zu geben und ein paar Eindrücke zu teilen uns ist es sehr wichtig darauf aufmerksam zu machen, dass es sich hier um individuelle Berichte handelt, welche nur unsere subjektive Wahrnehmung wiederspiegeln. Viel Spaß beim Lesen !Jó napot! My name is Ronja Köhler, and I am 19 years old. My hometown is Lübeck, a city in northern Germany near the Baltic Sea. I always enjoyed being out in nature, some days just to clear my mind while working, and others to participate in tree planting and rubbish collecting activities. Because nature, for me, is a place to rest and learn simultaneously, I decided to apply for the Kulturweit nature volunteer program. I hoped to be in nature while learning more about bio and geodiversity on earth; furthermore, I wanted to give back to nature something for everything we get from nature.The UNESCO Commission sent Marei and me to the Bükk National Park. We got the wonderful opportunity to spend six months here in Hungary. Here we learn to look at nature in various ways and try to learn a new language, and meet many new people. Also, we learned a lot about ourselves during our stay in Hungary.After half a year in Hungary, I would like to work and travel for another half year. I am very interested in getting to know different countries, meeting new people and learning to understand diverse ecosystems. After a year of learning, travelling and gaining new impressions, I would like to start studying in the winter semester of next year. At the moment, I am very interested in sociology, psychology and political science. We want to share some of our experiences and impressions in the following articles. We must point out that these are individual reports, which are only representations of our own Perceptions. Have fun while reading!
Tovább olvasom